LMP;Kanada;CETA;

- LMP: a kormány támadja meg a CETA egyezményt

Az LMP határozati javaslatot nyújt be az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ellen - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz-kormány Magyarország jól felfogott érdeke ellen fordult és feladta a nemzeti érdekérvényesítést azzal, hogy beállt a CETA-t támogató kabinetek közé - mondta Szél Bernadett.

Az ellenzéki párt társelnöke bejelentette: az LMP ezért határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amelyben arra köteleznék a magyar kormányt, hogy kifejezetten a CETA antidemokratikus vitarendezési eljárása miatt támadja meg az egyezményt az Európai Bíróság előtt.

Szél Bernadett hangsúlyozta: a jelenlegi egyezmény vitarendezési mechanizmusa nemcsak a nemzeti bíróságoktól, hanem az Európai Bíróságtól is jogköröket von el, így ez az európai alapszerződéssel is ellentétes. Úgy vélte: egy ilyen vitarendezési eljárás "halálos döfés" lenne a nemzeteknek, hiszen könnyen előfordulhatna például, hogy a géntechnológiával szemben zéró toleranciát hirdető Magyarország ellen pert indíthatna egy GMO technológiában érdekelt cég az elmaradt profitja miatt.
Hangsúlyozta: az LMP határozati javaslatát támogatnia kell minden olyan képviselőnek, akinek a nemzeti szuverenitás fontosabb, mint a magyar kormány "Janus-arcú politizálása" vagy a cégek profitja.

Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberre vonatkozó kérdésre válaszolva Szél Bernadett azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottság - amelynek tagja - már kétszer is tárgyalta Pharaon ügyét, de a mai napig nem kapott megnyugtató választ arra, hogy az üzletember magyarországi jelenléte milyen mértékben jelent nemzetbiztonsági kockázatot. "A lehető leghatározottabban le kellene zárni minden kételyt az úr kilétével és jelenlétével kapcsolatban" - tette hozzá. A bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatos kérdésre, hogy van-e értelme vizsgálni a Nemzeti Arcvonal és a Jobbik közötti kapcsolatot, Szél Bernadett közölte: a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagjaként kezdeményezte, hogy a testület soron következő ülésén részletesen tárgyalja a bőnyi ügyet. "Tiszta vizet kell önteni a pohárba" - fogalmazott a politikus, aki szerint nem elkerülhető, hogy a nemzetbiztonsági bizottság foglalkozzon az ügy minden aspektusával, és ha vannak az "érintettnek bármilyenfajta pártkapcsolatai", akkor ez a nyilvánosságra is tartozik.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát adta át Antal János karatemesternek pénteken a Parlamentben - adja hírül a távirati iroda. Az esemény alkalmat adott a miniszterelnöknek, hogy egyebek között ilyeneket mondhasson, mint hogy:  a szabadságért folytatott harchoz, akár csak a jó karatéhoz, kemény emberek kellenek.