roma;földrengés;Közép-Olaszország;

- Pánik Rómában - Erős földrengés rázta meg az országrészt

Erős földrengés rázta meg szerda este Közép-Olaszországot. Rövid idő elteltével újabb, még erősebb rezgéseket mértek Marche és Umbria tartományban. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés.

A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés néhány perccel negyed nyolc előtt történt. Az első rengést egy 3,4-es erősségű követte Perugia térségében, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű, amely hosszabb ideig is tartott, mint az előzőek. Az epicentrum a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt. Macerata város területén több helyen omlások történtek.

A földrengés majdnem ugyanazt a térségét érintette, amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott. Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője bejelentette, hogy megkezdték a kárfelmérést. Az első jelentések szerint a földrengésnek nincs halottja, ketten megsérültek Vissóban. 

Az epicentrumban levő Castelsantangelo sul Nera polgármestere a SkyTG24 olasz hírtelevíziónak telefonon elmondta, hogy a kisvárosban áramszünetet okozott a földrengés, az épületek megrongálódtak. Akadozik a telefonos összeköttetés is. Norcia városában egy középkori templom darabjai omlottak le.

Omlások következtek be az augusztusi földrengés övezetében is. Arquata lakossága szerint a mostani mozgást erősebben lehetett érezni mint a két hónappal ezelőttit. A rengés nagy félelmet keltett Róma városában is, ahol sokan a lakásokból az utcára szaladtak. A római külügyminisztérium épületét evakuálták.

Az első hírek szerint károk keletkeztek a Salaria-országúton, az augusztusi földrengésben sújtott Pescara del Tronto és Arquata térségében, ahol a földrengésben egy szikla az útra zuhant. Az olasz földrengéskutatók egyelőre még nem tudtak választ adni arra, hogy az augusztusi földmozgás újabb epizódjáról van-e szó, vagy ettől független újabb földrengés következett be.

Akár 14 évre is börtönbe kerülhet a National Geographic világhíres címlapfotóján szereplő afgán lány – adta hírül a Yahoo.com. Sharbat Gulát szerdán tartóztatták le Pakisztánban, mert hamis iratokat találtak nála.