MSZP;Havas Szófia;

- Felfüggeszthetik az MSZP-s politikust

A szocialista párt következő elnökségi ülésen felfüggesztik Havas Szófia tagságát, és fegyelmi eljárást kezdeményeznek vele szemben – értesült a hvg.hu. 

 Az MSZP elnökségéből származó információk szerint az eljárás megindításával informálisan az elnökségi tagok többsége egyetértett. Havas Szófia az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójával kapcsolatban úgy nyilatkozott az orosz köztévének, hogy az egy "horthysta provokáció" volt, és megerősítette a televízió azon felvetését is, hogy a forradalom kitörése a nyugati titkosszolgálatok műve, CIA-s akció, volt nácik által szervezett fasiszta-ellenforradalmi puccs volt. A párt az MTI-nek megerősítette az értesülést. Az MSZP közleményében rögzítette, véleményük az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán világos: Nagy Imre örökségét büszkén vállalják, a hősök és áldozatok emlékét kegyelettel megőrzik. Ez azt jelenti, hogy aki a párt tagjaként ezzel ellentétes nyilatkozatot tesz, az megsérti az MSZP alapszabályát. Havas Szófia forradalomról tett nyilatkozata teljes egészében szembe megy a szocialista párt álláspontjával, bár tudják, véleményét alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, amelynek során 1956-ban elveszítette édesapját.

Az orosz köztévé pogromként emlegette az 1956-os fegyveres felkelést, az is elhangzott, hogy a forradalmárok ezrével engedték ki a nácikat a börtönből. A műsor miatt a budapesti orosz nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba. Az orosz állami televízió következetesen és több éve játssza ki a "színes forradalmak" kártyáját, és minden Moszkva-ellenes fellépésben a Nyugat kezét látja" - jelentette ki a Kommerszant című orosz napilapnak Borisz Makarenko, a Politológiai Technológiák Központjának igazgatója. Makarenko szerint ugyanakkor a szóban forgó tévéműsorban, “a Nyugat kezének” kitalálása vagy annak szerepének eltúlzása mellett, elhallgatták azt a tényt, hogy Magyarországra rákényszerítették a kommunizmust, és nem esett szó az üldöztetésekről sem. “Figyelmet érdemel, hogy az orosz televízió műsora ellen elsőként nem a jobboldali Orbán Viktor miniszterelnök lépett fel, hanem a balközép ellenzéki LMP. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon mind a hatalom, mind az ellenzék az 1956-os eseményeket a szabadság és a függetlenség kivívására tett kísérletként fogja fel, ezért minden más interpretáció negatív reagálást vált ki Budapesten” – mondta Makarenko.

Van egy gazdag ember Kelet-Magyarországon, akinek borzasztó fontos, hogy a gyermeke esküvőjén jelen legyen minél több celeb, sőt egy miniszter is, ezért az utóbbiért helikoptert küld. Most mi az isten ebben akkora sztori?! Miért kell ezt a retek, proletár demagógiát nyomni a Népszabadságban? Félmillió forint egy ilyen helikopter-bérlés, minden középosztálybéli ember ki tudná fizetni, ráadásul Rogánnak ingyen volt. Tudja, mennyibe kerül egy ilyen gazdag ember esküvője? Tízmilliós tétel. Abba igazán belefér a helikoptereztetés - egyebek mellett ezt mondja Bencsik András abban az interjúban, ami a Mediapiac.com portálon jelent meg.