hulladék;Németország;népirtás;előadás;Isztambul;örmények;

- Elmarad egy előadás az örmény népirtásról

A német külügyminisztérium lemondott egy Isztambulba tervezett előadást, amely az örmények elleni népirtásról szól. A november 13-ra tervezett előadást azért nem tartják meg, mert igen feszültté vált Ankara és Berlin viszonya azóta, hogy a német parlament alsóháza határozatot fogadott el az örmények elleni népirtásról. 

Az előadáson a drezdai szimfonikus zenekar az Aghet című darabot akarta eljátszani. A zenekar az isztambuli főkonzulátusra ez alkalomból meghívták Recep Tayyip Erdogan elnököt, Binali Yildirim kormányfőt, Mevlüt Causoglu külügyminisztert, valamint Nabi Avci kulturális minisztert, a német külügyminisztérium azonban kiemelte, hogy invitálásuk a külügyminisztérium tudta nélkül történt. 

A Szentszék új irányelve szerint tilos az elhunytak hamvait hazavinni, s otthonunkban tárolni, vagy szétosztogatni a családtagok között. A kétoldalas instrukció, amelyet a Hittani Kongregáció adott ki, úgy rendelkezik, hogy a hamvakat kizárólag szent helyeken, így temetőben lehet tartani. Az irányelv arról is szól, hogy a katolikus egyház továbbra is előnyben részesíti a temetést a hamvasztással szemben. A Vatikán 1963-ban tette lehetővé a hamvasztást, ám sosem támogatta igazán.