Műsormagazin;kormányfő;Montenegró;

- Nem lesz kormányfő a matuzsálem

Fordulat történt Montenegróban. A másfél héttel ezelőtt megrendezett parlamenti választás győztese, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) elnöke, Milo Djukanovic kormányfő bejelentette, nem marad a kabinet élén. A DPS elnökségének döntése értelmében a miniszterelnöki tisztségre pártbéli helyettesét, Dusko Marovicot javasolják – adta hírül a montenegrói televízió.

A DPS 11 választást nyert meg az országban azóta, hogy Montenegróban demokrácia van, s negyed százada áll az ország élén. Az október 16-án megrendezett voksoláson a párt a 81 mandátumból 36-ot szerzett meg. Hasonlóan szerepelt az ellenzék is, ha összeadjuk négy tömörülésének eredményét, ám a DPS hagyományos szövetségesei, a kisebbségek, valamint a szociáldemokraták inkább a DPS-hez húznak. DJukanovic visszalépése azzal állhat összefüggésben, hogy így akarja megkönnyíteni a koalíciókötést, személyét ugyanis számos bírálat érte. Az azonban, hogy a háttérben lesz, még nem jelenti azt, hogy ne ő irányítaná akár pártja, akár a kormány munkáját. Az eltelt két és fél évtized alatt két ízben mondott le a kormány irányításáról, de mindkét alkalommal a belpolitika meghatározó személyisége maradt. A DPS a kisebbségekkel és a szociáldemokratákkal 42 képviselői helyre tenne szert, ami már elegendő lenne a kormányalakításhoz. A párt mindenesetre nem közölte Djukanovic visszalépésének okát.

A DPS közleménye szerint mindezek után a kormány mielőbbi megalakítására törekednek. Dusko Marvovic 1958-ban született.

A felvételt az MTI fotósának, Komka Péternek köszönhetjük, aki  a somoskői várnál a salgói várból, Salgótarján közeléből örökítette meg az amerikai költő, novellista Edgar Allan Poe rémfilmjeinek díszletéhez is illő látványt 2016. október 25-én.