közpénz;Lázár;kormányinfó;

MTI Fotó: Máthé Zoltán

- Lázár a közpénzek elköltésének szigorítását ígérte

Miután szerdán brüsszelbe utazik Lázár János, ma a Miniszterelnökséget vezető miniszter előrehozott Kormányinfót tartott, ( 66.) ahol azzal a döbbenetes hírrel örvendeztette meg csekélyebb számú hallgatóságát, ( a Népszabadság ugyebár kényszerűen van távol, a Népszava szerkesztősége pedig saját döntése okán) hogy ő maga a közpénzek elköltésének szigorítására tesz javaslatot.

Lázár János közlése szerint a lépés a pályázati értékelési rendszer átláthatóbbá tételét célozza, várhatóan már a héten megteszi a javaslatát.

Közpénz kontra magánpénz?
Különösebb hírverés nélkül fogadta el az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely visszaállítja a kormány jogát arra, hogy alapítványokat hozzon létre. A minap a Magyar Nemzet emlékeztetett, hogy a néhai pénzügyminisztérium 2006-ban azzal az indokkal szüntette meg a hasonló - akkor közalapítványoknak nevezett - szervezeteket, hogy a közpénzek elfolyásának egyik fő csatornájává váltak. Arról is írtak: erősítheti a gyanakvást, hogy ismét egyfajta pénzszivattyúról lehet szó, miután a kormány egyéb rendszerei is, például a letelepedési kötvények, a sajátos közvetítőiken keresztül magánpénzzé teszik a közpénzt. Az egyelőre nem hatályos törvény nem határozza meg, milyen célra hozhat létre alapítványokat a kormány.

Lázár János jelezte: szerdán Brüsszelbe utazik egyebek mellett azzal a reménnyel, hogy pont kerül az úgynevezett aszfaltügy végére, s a várt 120-150 milliárd forint bírság helyett 45-50 milliárd forinttal megúszhatja az ország. A tárcavezető beszámolt arról is, hogy vita van arról, hogy az unió szerint Magyarország túl gyorsan akarja lehívni a forrásokat, ő azonban azon az állásponton van, hogy ez a gazdaság átalakítása, a régió felzárkóztatása érdekében szükséges.

Ami a brüsszeli utat illeti, nem csak az aszfaltügyről van szó, a miniszter ismét hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy elérje, vegyék le a napirendről Brüsszelben a kötelező betelepítési kvótákat. A kormánynak szüksége van minden magyar politikus segítségére ebben a küzdelemben - tette hozzá Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter előzőleg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ülésén azt mondta, hogy  az uniós támogatásoknál 2016 a pályázatok éve lesz, míg 2017 a kifizetéseké és a megvalósítás elindításáé. Lázár János a testület előtt az előző év munkájáról szóló tájékoztatásában kimelte, hogy a kormány tartja magát célkitűzéséhez, miszerint az európai uniós támogatások jelenlegi ciklusának összes pályázatát kiírják 2017. március 31-ig.

A tájékoztatón szó volt a letelepedési kötvények ügyéről, ezzel kapcsolatban a miniszter megismételte: az állam négyszeres állambiztonsági vizsgálatot hajt végre a kötvényt vásárolni akaróknál. Az azonban új informáciünak minősíthető, hogy a elminősítés után a kormány megvizsgálja majd, hogy folytaták-e a letelepedésikötvény-üzletet.

A Kormányinfón a miniszter arról is informált, hogy november 20-án a kormány kihelyezett ülést tart, amelyen az állam teljesítményét és a versenyképességet értékeli.

 Halálra gázolt a vonat egy embert Pásztó és Tar között kedd este, ezért a Hatvan-Somoskőújfalu vonalon utazóknak 60-90 perces késésekre kell számítaniuk - tájékoztatott a Mávinform.   Közölték: a helyszínelés idejére lezárták a vágányt a két Nógrád megyei állomás között, így ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszok forgalomba állítására lehet számítani.