László Petra;

- László Petra díjat kapott - Lezsák lelkesen gratulált (Videó!)

Díjat vehetett át a Lakiteleki Filmszemlén László Petra. Az a László Petra, aki tavaly a menekültválság közepette azzal keltett nemzetközi botrányt, hogy a magyar határnál felrúgott egy menekülő apát és kisfiát.

A 444 olvasója szúrta ki, hogy miután hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől az N1TV volt operatőre - azt is hallani lehetett, hogy Oroszországba költözött - most újra felbukkant László Petra, méghozzá a a tizenhatodik Lakiteleki Filmszemlén, ahol díjat is átvehetett férje nevében. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke személyesen is gratulált a Nemzetidegenek című film különdíjához, amit László Gábor, az operatőrnő férje jegyez, László Petra a Herhoff Györgyről szóló filmnek a szerkesztője.

A 32 tagú zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a nemzet művésze volt.

A különdíj egyébként több felajánlást is tartalmaz, többek között a Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos, a Magyar Idők 100 ezer forintos felajánlását, vagy az ECHO Televízió és a Magyar Hírlap különdíját.

László Petra nevét se a köztévén, se az Echo Tv-n nem említették, holott a hírről beszámoltak, sőt még azt is mutatták, ahogy az operatőrnő átveszi a díjat, Lezsák pedig kézfogással gratulál neki.

A Nemzetidegenek című különdíjas dokumentumfilm forgatókönyvének elkészítése az 1956-os emlékév keretében kiírt Zsigmond Vilmos pályázaton egymillió forintos támogatást kapott, a Magyar Művészeti Akadémia által kiírt pályázaton pedig bruttó 750 ezer forintot nyert a második hellyel - írja a portál, hozzátéve, hogy a filmet szombaton 16.20-kor sugározza a DunaTV.

DK: Lovagkeresztet László Petrának!
Régen ért valakit ilyen szégyenteljes politikai alapon történő megkülönböztetés Magyarországon. László Petra, a háború elől menekülő családokat és gyerekeket megrugdosó egykori Jobbik-TV-s operatőr díjat kapott a Lakiteleki Filmszemlén, lovagkeresztet azonban nem. A menekültek fizikai bántalmazása márpedig ma olyan hazafias és nemzeties – és persze keresztény - tett, amelynél szebbet Bayer Zsolt lovagkeresztes író, gondolkodó és társadalomtudós sem kívánhatna a jövő nemzedékeitől - írja közleményében a DK. Hiába lesz tehát valaki a nemzeti kultúra élharcosa, ha nem fideszes, búcsút mondhat a rangos állami elismeréseknek. László Petra mindent megpróbált, hogy a nemzet tévedhetetlen vezetői által gerjesztett szent gyűlöletet tettekké kovácsolja, mégis be kell érnie egy marginális filmes díjacskával - folytatja az ellenzéki párt. A DK szerint a menekültek elleni fizikai bántalmazással László Petra kiérdemelte, hogy a nemzeti-keresztény panoptikum szobrai közé emeltessen. A DK azt javasolja László Petrának, hogy forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, ha annak ellenére sem kapna lovagkeresztet, hogy Áder Jánosnál egészen biztosan van pár – nem hazafiak által visszaküldött – feleslegessé vált darab - írja a párt ironikus hangvételű közleményében. 

 

Legalább 23 ember meghalt és mintegy százan sérüléseket vagy füstmérgezést szenvedtek egy kelet-indiai kórházban kitört tűzvészben - jelentette kedden helyi média.