6.oldal;múltidéző;

- Igazságos döntést köszöntünk

A nemzeti közvélemény megelégedéssel üdvözli a Politikai Bizottság határozatát Nagy Imre elvtárs ügyében. Megnyugvás afölött, hogy az igazság, ha hosszú hónapok múltán is, végül diadalmaskodik afölött, hogy egy régi, a nagy tömegek előtt méltán népszerű kommunista vezető méltatlan és indokolatlan mellőzése immár véget ért. Pártunk, igazságszerető funkcionáriusaink, közvéleményünk ereje nagyobb volt, mint a Rákosi Mátyás elfogultsága diktálta visszahúzó erő. Az úgynevezett »Nagy Imre-ügy«, mint a Politikai Bizottság határozatából is világosan látszik, rövidesen véget ér: a még hátralevő megoldatlan kérdések nyílt vitában, személyes megbeszélésen tisztázódnak majd, napfény derül arra, miben hibázott az ország akkori miniszterelnöke és miben azok, akik eltúlozták és egyoldalúan állították be hibáit. A megelégedés oka elsősorban nem is az, hogy Nagy Imre elvtárs személyes sérelme eloszlik, bár ez már egymagában sem lenne kevés.

Azonban itt nemcsak az ő rehabilitálásáról van szó, hanem a tiszta, becsületes politikai viszonyok rehabilitálásáról, a pártdemokrácia, a szervezeti szabályzat, a lenini elvek teljes rehabilitálásáról. Mert ezeket sértette meg — a Nagy Imre-ügyben nem először — az egyszemélyi önkény. Megtanultuk és az elmúlt években is sokszor elmondottuk, mit jelent a párt ereje szempontjából a pártegység. Hogy mit ártott a párt erejének az utolsó évek ingadozása, felemás politikája, az egységes állásfoglalás hiánya — ezt aligha kell részletezni. Ez az igazságos határozat tovább szélesítette az utat a szocialista demokratizmus teljes kibontakozásához, pártunk egységének megszilárdításához — egész népünk érdekében.

Közbeszerzést írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. - szúrta ki az Átlátszó.