USA;Moszkva;elnökválasztás;Clinton;wikileaks;

- Clinton kampányfőnöke szerint Moszkva állhat az új kiszivárogtatás mögött

Oroszország állhat a WikiLeaks hétfő óta zajló újabb kiszivárogtatási hulláma mögött - jelentette ki kedd este John Podesta, az amerikai demokraták elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak a kampányfőnöke. A WikiLeaks két nap alatt három e-mailcsomagot tett közzé. Állítólag valamennyi elektronikus levelet John Podesta demokrata kampányfőnök szerverét feltörve szerezték meg.

Podesta újságíróknak kifejtette: az FBI széleskörű vizsgálatot folytat annak kiderítésére, hogy ki törte fel az elektronikus levelezést. A kampányfőnök kifejtette: postafiókjának feltörése a Demokrata Párt szerverei ellen a korábbi hónapokban elkövetett sorozatos hackertámadások része. Szerinte ennek hátterében Oroszország áll, és talán Clinton vetélytársa, a republikánus Donald Trump választási kampánystábjával egyetértésben cselekszik.

A levelekből különböző médiaforrások tálalása szerint kiderül egyebek között az, hogy Chelsea Clinton - a Clinton-házaspár leánya - hogyan került összetűzésbe a Clinton Alapítvány vezetőjével, aki végül távozott is az Alapítványtól, vagy hogy Hillary Clinton miként részletezte a Goldman Sachs nagybanknál tartott előadásában azt a pakisztáni Abbottabádban végrehajtott rajtaütést, amelynek során likvidálták az al-Kaida vezérét, Oszama bin Ladent. Az egyik, 2014 nyarán keltezett levélben pedig a korábbi külügyminiszter Hillary Clinton az Iszlám Állam elleni küzdelemről vázol fel nyolcpontos tervet John Podestának, aki akkor Obama elnök tanácsadója volt. Valamennyi sajtóorgánum a politikai irányultsága szerint szemezget a levelekből.

A Politico című lap internetes oldala blogot vezet és így kommentál egyes leveleket, a republikánusok mellett kampányoló Fox televízió az egész napos műsorfolyamban idéz belőlük és szólaltat meg szakértőket, a jobboldali Daily Caller című lap a Clinton Iszlám Állam ellen kidolgozott tervét tartalmazó levéllel foglalkozik, utalva arra az állításra a levélben, amely szerint a dzsihadista terrorszervezetet Szaúd-Arábia és Katar finanszírozhatja. Kedd esti nyilatkozatában Podesta nem tért ki meghackelt leveleinek tartalmára.

Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások "megszabadították" őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát.Ennek megfelelően Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel.