Népszabadság;

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Fideszesek és KDNP-sek a Népszabadság bezárásáról

Fideszes és KDNP-s politikusokat kérdeztünk a Házban arról, mit szólnak a Népszabadság bezárásához. A kormánypárti képviselők ezúttal készséggel nyilatkoztak és mintha előre megbeszélték volna, mindegyikük az MSZP-re igyekezett tolni a felelősséget.

Boldog István, Fidesz:

"Én akkor lettem volna a legboldogabb, ha ezt a lapot már 1990-ben megszüntették volna" - válaszolta kérdésünkre a fideszes képviselő. Hozzáfűzte: a korábbi tulajdonos szocialista párt politikailag irányította a lapot 2015-ig, aztán valamiért úgy gondolta, megválik tőle, most pedig sír. "Ha szükség van a Népszabadságra, akkor be kell tenni a pénzt" - egyszerűsítette le a helyzetet a képviselő. "Egy olyan lap, amely az elnyomó diktatúra pártlapja volt, nem a sajtószabadságot szolgálta" - állította Boldog, aki szerint "ezernyi más lap" sokkal jobban szolgálja ezt az ügyet. A képviselő szerint a Népszabadságban 1990 óta "csak a szocialista párt által irányított ügyek" kaptak helyet, az újság állandóan az aktuális konzervatív kormányokat, illetve az ellenzékbe szorult konzervatív pártokat bántotta. "Ha ezt a lapot sokan olvassák és gazdaságos, akkor megmarad, ha nem, akkor nem" - mondta Boldog, aki szerint a tulajdonos valószínűleg nem egyik napról a másikra hozta meg a döntését, hiszen "ötmilliárd forint az ötmilliárd forint" - utalt a lap korábbi, tíz éves veszteségeire a képviselő. "Egy direkt pártirányítású lappal most kevesebb: nagyon örülök neki. Ha a tulajdonos így döntött, az az ő szuverén joga. Én nem sírok ezért a lapért."

Harrach Péter, KDNP:

"Sajnálom. Másrészt úgy érzem, hogy ez egyértelműen gazdasági kérdés. A tulajdonosok ügye. De mindig szívesen nyilatkoztam a Népszabadságnak, és ha újraindul a lap, továbbra is ezt fogom tenni." A kérdésre, hogy nem lát-e összefüggést az utóbbi hetekben a lap által feltárt, a Fideszhez, illetve a kormányzópárt egyes tagjaihoz köthető ügyek és a Népszabadság hirtelen bezárása között, Harrach határozott nemmel felelt. Elmondta ugyanakkor: a tulajdonosnak kell tudnia, milyen szempontok alapján döntött a bezárás mellett. "A felhalmozott adósság mindenesetre nyomós szempont lehetett" - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Csider István Zoltán /Ezt a kettőt ő írta/

Kósa Lajos, Fidesz:

"Erről nem engem, hanem az MSZP-seket kell kérdezni. A Népszabadság az övék volt". A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták pecsételték meg a lap sorsát, hiszen eladták a pakettjeiket. Tavaly még tavaly jelentős, 27 százalékos tulajdonuk volt a Népszabadságban, ám ez is tovább adták egy pénzügyi befektetőnek. Ehhez a Fidesznek semmi köze, ők a piac dolgaiba nem szólnak bele. Annyi biztos, amelyik újságra szükség van, az nem szűnik meg.

Pesti Imre, Fidesz:

Nem lát a kulisszák mögé, így azt sem tudja, politikai vagy gazdasági döntés született. Ám az nem kérdés, hogy a Népszabadság politikai lap volt, amelyikben jelentős mennyiségű részvénnyel rendelkeztek a szocialisták. A lap 5 milliárdos veszteséget halmozott fel, ezért érthető, ha ezt az új tulajdonos nem vállalja. Pesti politikusként piaci folyamatokat nem kommentál, de tudja, az új kiadó azt ajánlotta, ha a szerkesztőség olyan üzleti tervvel áll elő, amelyik a nyereséges működést biztosítja, újraindítják a Népszabadságot. "Sok sikert hozzá". (Arról fogalmunk sincs, Pesti honnan tudja, hogy a Népszabadságnak már új tulajdonosa, kiadója van - a szerk.)

Kerényi János, Fidesz:

"Egy vállalkozás döntését udvariatlanság lenne kommentálni." Parlamenti képviselőként a kiadó ügyeibe bele sem szólhat. A Népszabadság felfüggesztésről szóló tudósításokat olvasta, ám náluk, Soltvadkerten ez nem verte ki a biztosítékot. Ha a jég vagy a fagy elveri a termést, az jelent valódi gondot. A fideszes honatya nem tudja, hogy saját választókörzetében hány Népszabadság előfizető van, de azt igen, hogy szombaton a felfüggesztés miatt senki nem szaladt ki az utcára.

Turi-Kovács Béla, Fidesz/Kisgazdsa

"A Népszabadság az MSZP lapja volt, ám nekik nem kellett. Nyilván a veszteség miatt. A lapot gazdasági okból függesztették fel, a Fidesznek ehhez semmi köze. A piac döntött így, illetve az olvasók. Ha elegen vették volna a Népszabadságot, életben marad."

Szászfalvi László, KDNP:

"Elnézést, de rohanok".

A KDNP-s képviselő volt tegnap az egyetlen megkérdezett politikus, aki tegnap kibújt a kérdésünk alól.

Mellár Tamás, közgazdász

"Kétség kívül igaz, hogy korábban a Népszabadság volt a pártlap, de a rendszerváltás után már progresszív, értékes lap lett. Óriási hibának tartom, hogy a kormány megszüntette ezt a színvonalas újságot, mert nem kellett ugyan egyetérteni a világnézetével, de ez is egy tájékozódási lehetőség volt" - vélekedett Mellár Tamás. A korábbi fideszes közgazdász szerint a demokráciának pontosan az a lényege, hogy senkinek nincs a zsebében "a bölcsek köve, ám egy vitafórum mindenképpen kell, a demokráciában ezek elengedhetetlenek, s most egy ilyen szűnt meg a Népszabadsággal".

Tényi István:

Két feljelentést is tettem, illetve hatósági ellenőrzést is kezdeményeztem az ügyben a médiahatóságnál - mondta lapunknak Tényi István. A fel- és bejelentéseiről hírhedt fideszes a médiapiac koncentrációja miatt emelt panaszt az NMHH-nál. Hozzátette, a médiatörvény szerint amennyiben változás állt volna be a Mediaworks tulajdonosi hátterében, azt 15 napon belül be kellene jelenteni, tehát legkésőbb két hét múlva tudható lesz, ha történt bármi változás e téren. Tényi szerint az is kérdéses, hogy a kiadó egyeztetett-e a tulajdonossal a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről. A fideszes magánszemély lapunk cikke alapján is bejelentést tett hivatali visszaélés bűntett és csalás vétség gyanúja miatt, szombaton ugyanis arról írtunk, hogy Mészáros Lőrinc közös céget alapított Liszkay Gáborral, a Magyar Idők alapítójával és kiadójával, és ez a társaság vásárolja fel a Mediaworks médiaportfólióját.

A plakátpiacot is a földbe döngölné a kormány – írta az Index.