Kívülről nézve úgy tűnhet, az amerikai elnökválasztás a hétvégi botrány és a második tévévita után most már biztosan eldőlt. Donald Trump – már nem először – megbotránkoztatta Amerikát és megbotránkoztatta az egész világot. Nem mintha bárki meglepődött volna a viselkedésén, de eddig jobbára csak rálegyintettek: „Donald az Donald”. Ahogy Hillary Clinton fogalmazott, a milliárdos saját alternatív valóságában él, s ebben a valóságban, ahogy meg is mondta, számára minden megengedett.
Trump alternatív valóságában minden megszerezhető és semmi nem tilos, a nők, a beosztottak, a kisebbségiek, a politikusok megalázhatók, lecserélhetők, eldobhatók. Ebben a valóságban a szavaknak nincs jelentősége, a szabályok felrúghatók, áthághatók, a politikai korrektség sutba vágható.
Trump azzal büszkélkedett, hogy majdnem megerőszakolt egy nőt, s azzal akarta letromfolni Clintont a politikai vitában, hogy az ő férje sem volt különb. A milliárdos – az elnökválasztási viták történetében példátlan módon – azzal fenyegette meg ellenfelét, hogy ha ő lesz az elnök, börtönbe záratja. Olyasmikkel vádolta a volt külügyminisztert, korábbi szenátort és First Ladyt, amiket Clinton nem követett el, amely vádak alól számos vizsgálat felmentette. Igen, Clinton követett el hibákat, messze nem tökéletes jelölt, nem annyira „szórakoztató”, mint vagdalkozó showman vetélytársa, régóta részese a gyűlölt, elutasított politikai elitnek, amelyet a csalódott, dühös amerikaiak boldogan leváltanának. Csakhogy ugyanúgy részese az elitnek a milliárdos ingatlanbefektető Trump, aki a lemaradottak szószólójának, nagy igazságmondónak állítja be magát, miközben féligazságokkal operál, a legaljasabb indulatokat igyekszik felszítani, rasszista nézeteket hangoztat. Soha nem vállalt felelősséget semmiért, soha nem kért elnézést tetteiért, most is csak látszólag, menteni próbálván a menthetetlent.
Eddig is nehéz volt megérteni, hogy a tekintélyes Grand Old Party, a Republikánus Pártot így emlegetik, hogyan állíthatott olyan jelöltet, aki lejáratja a pártot, s csúfot űz az amerikai demokrácia hagyományaiból. Akinek fogalma sincs a kormányzás mindennapjairól, aki diktátorokat dicsér, egy csapásra megoldaná az amerikai külpolitika minden gondját, fellendítené a gazdaságot, legyőzné az Iszlám Állam terrorszervezetet, s – most már ezt is tudjuk – börtönbe küldetné politikai vetélytársát, ha tehetné.
Kívülről eddig is felfoghatatlannak látszott, hogy Donald Trump eséllyel pályázhat az Egyesült Államok elnöki posztjára, a világ talán legfontosabb, legmeghatározóbb állására. Most már belülről is mind többen vélik úgy, Trumpból nem lehet, nem lesz elnök. Ezt azonban, hiába, hogy a demokratáknak kedveznek a demográfiai folyamatok, hiába sejthető, hogy a milliárdosnak hátat fordítanak a női választók, amíg a szavazatokat össze nem számolták, teljes biztonsággal nem lehet kijelenteni.
Az elnökválasztás lefutottnak látszik, de még messze nem zárult le. Hátra van még egy elnökjelölti vita, megjósolhatóan további sárdobálással. Lehet, hogy a hétvégi videó volt Trump számára az, mint Carternek az iráni túszejtés, Dukakisnak a tankutazás, idősebb Bushnak a lézeres vonalkód-leolvasó a bevásárláskor. Korántsem biztos, hogy vége az októberi meglepetéseknek.
