Matolcsy György;

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Dagad Matolcsy és a bankvezérek körüli botrány

Egyre dagad a bankvezérek lakásbérleti ügye, amely múlt héten a Népszabadság cikke nyomán került felszínre.

A történet kiindulópontja, hogy Patai Mihály, az UniCredit Bank vezetője, egyben a Bankszövetség elnöke Országház utcai luxuslakásában él Matolcsy György jegybankelnök, ami számos kérdést vet fel. Az érintettek eddig nem szólaltak meg a bérlés minőségéről, összegéről. Az ellenzéki pártok hétvégi megszólalásaikban - amellett, hogy egységesen lemondásra szólították fel a jegybankelnököt -, nem is ez után kutakodtak, sokkal inkább arra kerestek választ, hogy a főbérlő-bérlő kapcsolat mennyire etikus, sért-e jogszabályt, megfelel-e az intézmények belső rendelkezésének, a nemzetközi szokásjognak.

A Népszava az Unicredit milánói központjába küldte el kérdéseit, melyekben többek között azt tudakoltuk, hogy a bankcsoport hogyan vélekedik arról, hogy a bankok felügyeletéért is felelős személynek magyarországi leánybankjuk vezetője ad bérbe lakást. Van-e etikai kódexük, amelyben az ilyen helyzetekre is útmutatást adnak. Válasz még nem érkezett, mint ahogy a Magyar Nemzet Európai Központi Bankhoz intézett kérdésére sem reagáltak, amelyben azt tudakolták, hogy nem összeférhetetlen-e a lakáshasználat az európai szabályokkal.

A szocialisták a jegybank etikai kódexére hivatkozva arra szólították fel az MNB igazgatótanácsát, hogy folytasson eljárást Matolcsy ellen. Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a dokumentumot idézte, eszerint az etikai kódex még a kisebb ajándékok elfogadásának szabályairól is rendelkezik, és hangsúlyozza, ki kell zárni az olyan helyzeteket, amelyek nem teszik lehetővé az elfogulatlan munkavégzést.

Hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés kísérlete, valamint hivatali vesztegetés elfogadása és ennek kísérlete miatt tett feljelentést Matolcsy György és Patai Mihály ügyében az Együtt elnöke. Szigetvári Viktor az ATV-ben elmondta, ha bebizonyosodik, hogy Matolcsy ingyen használja az ingatlant, akkor teljesen egyértelmű, hogy Patai Mihály, mint felügyelt banknak a vezetője, törvénysértő helyzetbe keveredett. A Jobbik politikusa, Z. Kárpát Dániel az érintett két személy által felügyelt közös ügyletekre hívta fel a figyelmet. Arra utalt, hogy az Eiffel Palace-t a piaci árnál drágábban vásárolta meg a jegybank és a két évvel ezelőtti adásvétel kapcsán az UniCredit is érintett volt, hiszen az üzletkötés előtti felújítást a bank finanszírozta.

Az mno.hu kiderítette, hogy az Eiffel Palace-t unicredites hitelből felújító cég "rokon" azzal a céggel, amelynek újabban a jegybanki alapítványok adnak jelentős megbízásokat, sőt a cégcsoportba tartozik az a vállalkozás is, amelytől a jegybank megvásárolta a palotát.

Vélhetően az előző ügyletekkel nincs összefüggésben, de banki körökben is meglepetést keltő hír, hogy végrehajtást kezdeményezett egy magánszemély, F. Zsolt Ferenc az UniCredit Bank ellen, amelyet a Fővárosi Törvényszék el is rendelt idén március 2-án – derül ki az Igazságügyi Minisztérium e-cégjegyzék-rendszerében tárolt adatokból. Nem tudni, pontosan miért kezdeményezte a magánszemély a végrehajtást, de az meglepő, hogy a jelek szerint még nem került pont az ügy végére - írta az mno.hu.

Bécsben ma mutatják be Paul Lendvai új könyvét. Az évtizedek óta Ausztriában élő író-újságírónak ez a 17. kötete. A magyar miniszterelnökről írta Orbáns Ungarn (Orbán Magyarországa) címmel. Politikai életrajz, ahogy erről a Kremayr&Scheriau kiadó által megjelentetett mű borítója is beszámol. A magyarul „Új honfoglalás“ címmel a Noran Libro kiadónál megjelenő könyvnek két hét múlva lesz a budapesti premierje.