AB;földügyek;Kishantos;

FOTÓ: Népszava

- Bukhat a Fidesz földbirtok-politikája

Felfüggesztette a bíróság másodfokon a felperes Kishantosi Ökogazdaság (Kishantos) kontra Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és Magyar Állam közötti pert szerdán és az NFA-törvény számos jogszabályának megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab) - értesült a Magyar Nemzet. A bíróság álláspontja szerint ugyanis a ezek jogszabályok az alaptörvénybe ütköznek és sértik az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) alapértékeit is, például a korrupcióellenes egyezményt.

Amennyiben az Ab helyt ad a bíróság kérésének, alapjaiban borulhat a Fidesz birtokpolitikája. A precedensértékű döntés következtében semmissé válhatnak az állami földbérleti szerződések és megkérdőjeleződhet a sokat bírált földprivatizáció érvényessége is.

Az állami földeladások esetében több mint 250 ezer hektár, főleg szántó sorsát teheti kérdésessé egy AB pozitív döntés és bizonytalanná válhat annak a 275 milliárd forintnak is a sorsa, amely az árverésekből befolyt. Igaz, az már így is bizonytalan, mert eredetileg a kormány azt ígérte, hogy az állami földek eladásából befolyt pénzt kizárólag az állami földvagyon gyarapítására költik. Legutóbb azonban már arról beszélt a kormányzat, hogy ezt a hatalmas összeget az államadósság csökkentésére költi. Ugyancsak több százezer hektár állami föld bérleti szerződést is felül kell majd vizsgálni és adott esetben meg is kell semmisíteni amennyiben az Alkoit5mánybíróság helyt adna a bíróság kérésének.

Elvileg a kishantosi ökogazdaság is visszakaphatná a 450 hektár, korábban az államtól bérelt földjét, igaz, már gyakorlatilag mindent kezdhetne elölről, mert a biotermelésre minősített területeiket az új - lehet, hogy törvénytelen - bérlők és tulajdonosok vegyszerekkel kezelték.

Az Ab döntése, ha valóban igazat adna a Fővárosi Törvényszék bírájának, jó néhány fideszes politikust, volt, vagy jelenlegi kormánytagot is érzékenyen érinthet.

Nem hitelesítette szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezést.