szegénység;LMP;társadalompolitika;

- Magyarország gyorsuló ütemben szakad szét

A kormány társadalompolitikája megbukott, Magyarország gyorsuló ütemben szakad szét és egyre nagyobbá válnak a regionális különbségek is - jelentette ki az LMP frakcióvezetője szerdán Szegeden.

Schmuck Erzsébet sajtótájékoztatóján elmondta, a lakosság 41,5 százalékának egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a 88 ezer forintot. Hozzátette: ennyi pénzből pedig nem lehet normálisan megélni, a lakhatási költségek kifizetése mellett egészségesen táplálkozni, a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos kiadásokat fedezni. Nőnek a megyék közti különbségek is. Budapesten a havi nettó átlagbér 222 ezer forint volt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csupán 116 ezer forint, és Csongrád megyében is 16 százalékkal elmarad a 172 ezer forintos országos középmértéktől. Ráadásul a tendenciák is kedvezőtlenek - közölte a képviselő.

A frakcióvezető szerint azt hogy milyen alacsonyak a bérek, jól mutatja, hogy a szakmunkás hiány mellett az ország egyes térségeiben már a szakképzetlen munkaerőből sincs elegendő. A nettó bérek növelése érdekében az LMP a többkulcsos személyi-jövedelemadó visszaállítását javasolja, a minimálbérig 0, az átlagbérig 12, a fölött pedig 24 százalékos kulccsal. Ez a minimálbér esetében havonta 23 ezer, az átlagbérnél 35 ezer forintos havi jövedelememelkedéssel járna - mondta Schmuck Erzsébet.

A tömeges elvándorlás egyik okát az alacsony jövedelmek mellett a lakhatási problémák jelentik, többek között az albérleti árak elszabadulása Budapest mellett már több nagyvárosban is - hangsúlyozta a politikus. Az LMP üdvözli a szegedi önkormányzat által indított bérlakás-felújítási programot, de a párt szerint országos beavatkozásra lenne szükség. Ezért egy állami bérlakásalap létrehozását javasolják, amely az akadozó uniós források miatt lejtmenetben lévő hazai építőiparnak is lendületet adhatna - közölte a frakcióvezető.

Kuruzslás vádjával megkezdődött a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon szerdán annak a férfinak a büntetőpere, aki öt éven keresztül állatorvosi végzettséggel kezelt különböző stádiumú daganatos betegeket - közölte a Győri Törvényszék szóvivője.