népszavazás;

- A kisebbség dönt?

Súlyosan téved a miniszterelnök, amikor azt állítja, hogy aki nem vett részt a vasárnapi referendumon, az a többiekre bízta a döntést. És nem is véletlenül mondta Orbán Viktor, amikor hétfőn a parlamentben reagált az ellenzéki felszólalásokra, hogy "aki otthon maradt, azt mondta, hogy együtt tud élni a döntéssel, ami születik". Készült rá, és - minden ellenkező híreszteléssel szemben - a hónapokon át tartó erőszakos kampány dacára is sejthette, hogy érvénytelen lesz a voksolás. Több nappal a népszavazás előtt ugyanis a Katolikus Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy aki otthon marad, az a többiekre bízza a döntést. Ez pont annyira igaz, mint az a közlése, hogy nincs politikai jelentősége a népszavazásnak. Amiről már akkor is tudta, hogy hazugság és ezt azóta elhangzott szavai is alátámasztják.

A Fidesz mozgósítása nem volt tehát elég a saját maguk által alkotott választási szabályok teljesítéséhez. És akár tetszik, akár nem, ezúttal sok oka lehetett annak, ha valaki nem élt állampolgári jogával. Persze, bizonyára akadtak lusták és lehettek érdektelenek is. De nem tudjuk, mennyien. Mint ahogy azt sem, hányan voltak, akik tüntetőleg, szándékosan, a hazug gyűlöletkampányra válaszul maradtak otthon. A tény az, hogy a jogosultak 43,35 százaléka ment el szavazni. De az a több, mint 3 millió 300 ezer ember, aki egyetértett a hatalom által feltett kérdéssel - tehát nemmel szavazott - csak a saját véleményét képviselte. Senki nem hatalmazta fel őket, hogy a nem voksoló 56,65 százalék helyett is döntsön. Nem is tehették meg. Ha úgy tetszik, ők a kisebbség. Hiába igyekszik Orbán Viktor az ellenkezőjét bizonygatni.

Ezen a ponton pedig világosan látszik, mi a különbség a magyar vezetés és a sokat támadott brüsszeli hivatalosság között. Miközben a miniszterelnök az egész magyarság döntéséről beszélt, az uniós szóvivő azt mondta, tiszteletben tartják a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem. Brüsszelben ugyanis tudják - amit Orbán megpróbál letagadni -, hogy a nem szavazás ezúttal igen erőteljes véleménynyilvánítás is lehetett.

Érdemes megjegyezni: Európa nagy részén tiszteletben tartják az eltérő nézeteket is. Lehet tanulni tőlük.