üzemanyag;adóemelés;

Illusztráció: Thinkstock

- Brutálisan drágulnak az üzemanyagok

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az Orbán-kormány adóemelése miatt szombattól literenként akár 13 forinttal is drágulhatnak az üzemanyagok.

Burány Sándor pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: 2014 óta a világpiacon 70 százalékkal csökkent az olaj ára, ezért a világon szinte mindenhol olcsóbb lett az üzemanyag, Magyarországon azonban egyre drágább. Az ellenzéki politikus közölte, a Fidesz egy olyan képletet vezetett be a benzin és a gázolaj árának meghatározására, amelyben a jövedéki adó nem egy fix összeg, mint korábban, hanem aszerint változik, hogyan alakul a világpiacon az olaj ára. Az adó mértékét a Nemzeti Adó és Vámhivatal teszi közzé - részletezte.

Burány Sándor azt mondta, hiába csökken az olajár a világpiacon, Magyarországon a jövedéki adó miatt október 1-jétől nőni fog az üzemanyagok ára.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, az MSZP fellép "az árdrágító törekvésekkel szemben", törvényjavaslatot nyújtott be, amely visszaállítaná a régi rendszert, megszüntetné ezt az "őrült modellt". Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt a Fidesz ellenzékben folyamatosan az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését követelte, amikor kormányra kerültek, mégis ennek ellenkezőjét csinálták. Véleménye szerint a Fidesz, amikor csak teheti, "ráront" az autósokra és a fuvarozókra, mert a miniszterelnök jobban szereti a saját zsebét, mint a saját országát. A Fidesz az autósoktól, a fuvarozóktól szedi be a kvótakampány árát - értékelt Burány Sándor.

Életét vesztette egy motoros a X. kerületi Jászberényi úton, miután személyautóval ütközött péntek délelőtt, az út egy részét lezárták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.