MSZP;népszavazás;

- Családi nap

Hála az égnek, legalább addig eljutottunk, hogy a szocialista párt szolidáris a Párbeszéd Magyarországért alakulattal. Hogy miért, azt meg jobb volna elfelejteni. Mert micsoda érv ez: az MSZP nem asszisztál ahhoz, hogy a Fidesz utólag majd egy jogsértőnek titulált MSZP-s rendezvény megtartásával indokolja a népszavazás kudarcát. Ha ezt tenné, a világ röhögne rajta, hogy felértékelte a szocikat.

A Nemzeti Választási Bizottság betiltotta a PM vasárnapi rendezvényét, a szocialista családi napról pedig mára halasztotta a döntést. A testület félszemmel a kormányra pislogva, sunyin alkalmazta a 2013-as választási törvényt, amely a szavazás napján tiltja a választási gyűlést. Nincs épeszű ember, aki a szocialisták "családi napját", vagy a PM erőszak elleni tiltakozását ne annak fogná fel, ami: pártünnepnek, ha a kormány kvóta-népszavazása nem lenne érvényes.

Teljesen feleslegesen vonulnak szombat délelőtt a szocialisták az NVB elé, ha egyszer az csak az érvényben lévő törvényt alkalmazta. A választási bizottság, persze megrendelésre dolgozott, de ez a megrendelés 2013-ban kelt, és ez az, amit a PM is csak most kezd kapirgálni. Mert azt mondják, tesznek az NVB döntésére, egy hónapja érvényes rendőrségi engedélyük van, fellebbezhetnek is a Kúriához, addig meg ott és akkor tüntetnek, ahová és amikorra papírjuk van.

Nem kívánjuk, hogy bárki vérbe akarja borítani a pesti utcát. Viszont nem gondoljuk, hogy a demokratikus ellenzéknek - benne a szocialistáknak -, el szabadna felejteni a kordonbontó Orbánt és a mögötte derekasan cipekedő Fidesz-frakciót, amint azt mondják: oszt' jó napot. Nem a szocialista "oszt' jó napot"-ra várunk. Csak arra, hogy megértsék, glaszékesztyűben nem érdemes trágyát hányni. Hogy némi erőt mutatva - végre merjék megtalálni és használni azokat a politikai eszközöket, amelyekkel válaszolni tudnak a hatalmat arcátlanul használó Fidesznek. Hogy, ha már annyira a baloldal vezető pártjaként néznek önmagukra, akkor úgy is viselkedjenek. Ha már elfelejtették saját Európa Napjukat, akkor legalább mozgósítsanak a PM akciójára, vasárnapra a Kossuth térre. Különben hamarosan tényleg csak annyian lesznek, mint ahányan egy családi napon vannak a konyhakertben.