Törökország;puccskísérlet;letartóztatások;

- Ankara: több tízezer letartóztatás

Összesen 32 ezer embert tartóztattak le Törökországban a július közepén végrehajtott, meghiúsult puccskísérletet követően, s 70 ezer emberrel szemben indítottak eljárást – közölte szerdán Bekir Bozdag igazságügyminiszter az NTV televízióban. 

Kifejtette, további letartóztatások várhatóak, de szabadon is engedhetnek bebörtönzötteket. A küszöbön álló bírósági eljárások a legjelentősebbek Törökország történetében.

Bozdag szerint még nem tisztázták minden kétséget kizáróan a puccs előzményeit. Szeptember elején a kormány bejelentette, hogy 10 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el, köztük 7600 rendőrt.

Ankara az Egyesült Államokban élő prédikátort, Fethullah Gülent gyanítja a puccskísérlet mögött.

Orosz légvédelmi rakétával lőtték le a maláj légitársaság MH17-es járatát. Erre a megállapításra jutottak azok a nemzetközi szakértők, akik a 2014. július 17-én történt, Kelet-Ukrajna légterében történt, 298 személy halálát okozó tragédia okait vizsgálták.