Fidesz;népszavazás;PM;

- "Magánszemélyek" fúrták meg a PM vasárnapi rendezvényét

Választási gyűlésnek tekinthető a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnapra, a budapesti Kossuth térre meghirdetett rendezvénye, és mivel a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani, a párt megsértette a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.

Az NVB-hez egy magánszemély és Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke magánszemélyként fordult kifogással. Mindketten arra hivatkoztak, hogy a PM által október 2-ára, a Kossuth térre Állj ki az erőszakmentes Magyarországért! címmel meghirdetett rendezvény választási gyűlés, ilyet pedig a választási eljárási törvény szerint a szavazás napján már nem lehet tartani.

Az NVB 9 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében kimondta: a bizonyítékok alapján már most megállapítható, hogy a rendezvény egyértelműen választási gyűlésnek tekinthető. Meghirdetésével a szervezők megsértették az előírást, hogy a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani, valamint megsértették a választás tisztaságának megőrzésére, az esélyegyenlőség biztosítására, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó választási alapelveket is. Az NVB ezért határozatában felhívta a szervezőket, hogy tartózkodjanak a választási gyűlés október 2-ai megtartásától, és eltiltotta őket a további jogsértéstől.

A jogsértést megállapító határozat ellen szavazott Fábián Adrián Országgyűlés által választott tag, Litresits András, az MSZP és Bodolai László, az LMP delegáltja. Utóbbi a vitában azzal érvelt, hogy a PM arra hívja fel az állampolgárokat, maradjanak távol a népszavazástól, viszont menjenek el a tüntetésre, a kettőt pedig véleménye szerint "nem szerencsés összemosni".
Az NVB határozata nem jogerős, öt napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene a Kúriánál.

Előkerült az a nő, aki a Teréz körúti robbantás kapcsán kerestek – értesült a 24.hu. A portál úgy tudja, a szemtanú maga jelentkezett.