nyugdíj;Vucic;

FOTÓ: Thinkstock

- Emelik a nyugdíjakat

Egész biztosan sor kerül a bérek és a nyugdíjak összegének emelésére, jelentette ki žagubicai látogatása során Aleksandar Vučić miniszterelnök. Hozzátette, januárban abszolút rekord várható a fizetések tekintetében.

A kormányfő leszögezte, egész biztosan lesz béremelés a közszférában, habár nyilvánvaló, hogy egyes esetekben, mint a rendőrség és a katonaság „egyesek, akiknek segíteniük kellene, ezt nem hagyják jóvá”.

Megismételte, emelkedni fog a rendőrök, a katonák, a tanárok, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások bére, s mindazoké, akik a legalacsonyabb havi juttatást viszik haza az igazságügy területén. A miniszterelnök a nyugdíjak összegének növelését is kilátásba helyezte.

Leszögezte: Szerbiának sikerült 270 millió eurós többletet megvalósítania az év első kilenc hónapjában, s ezzel megteremtődtek a feltételei annak, hogy ezt a pénzt jobban el tudják osztani.

A migránsválságról szóló hétvégi bécsi találkozó kapcsán elmondta, Szerbiának meg kell küzdenie a menekültáradat okozta problémával, de a polgárok biztonságban érezhetik magukat, függetlenül attól, hogy az ország nem emel kerítést, írja az N1 a Fonetre hivatkozva.

A pozsonyi Bírói Tanácsnak olyan szervnek kellene lennie, amely garantálja az olyan személyek bírói posztra választását, akik nem csak megkérdőjelezhetetlen szakmai, de erkölcsi tekintéllyel és szilárd értékrenddel bírnak. A Nyitott Igazságszolgáltatásért (Za otvorenú justíciu - ZOJ) bírói társulás ezt Radoslav Procházka tanácsnokká választása kapcsán jelentette ki – adta hírül a bumm.sk.