Graboplast;

MTI Fotó: Ujvári Sándor

- Átadták a kecskeméti gyár új üzemét - Fotók

Új parkettalakkozó és megmunkáló üzemmel bővítette kecskeméti gyárát a magyar tulajdonú Graboplast, a 640 millió forint összegű beruházás hivatalos átadását kedden tartották.

Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója az átadó ünnepségen elmondta: az előző századforduló magyar kormányai jelentős mértékben támogatták az ipari vállalkozások létrejöttét, beruházások megvalósulását. A 110 éve alapított Graboplast azóta kiállta a történelem viharait, a világháborúkat, túlvészelte az államosítást, a gazdasági világválságokat és politikai viszontagságokat.

Szikora Levente szerint a cég sikere a piaci kihívásokra adott gyors reagálásban, valamint a folyamatos technológiai fejlesztésben, innovációban rejlik. Hangsúlyozta: a magyar kormány elemi érdeke, gazdaságfejlesztési stratégiájának része, hogy minden eszközzel támogassa a Magyarországot választó, külföldi tulajdonú nagyvállalatok beruházásait. Ennél azonban már csak a hazai tulajdonú vállaltok segítése és támogatása fontosabb - tette hozzá.

A 16 éves lány még augusztus 29-én tűnt el a hegykői gyermekotthonból, azóta nem adott magáról életjelet. A rendőrség a lakosság segítségét kéri Kolompár Bernadett eltűnése ügyében.