Feng Hsziao-kang rendező, akit a kínai Steven Spielbergként emlegetnek a hazájában kasszasikereket elérő alkotásai miatt, egy kínai asszony tíz éven keresztül tartó szenvedéstörténetéről és a bonyolult kínai jogrendszerről forgatott játékfilmet. Az alkotók fekete komédiaként címkézték fel filmjüket, de a spanyol sajtó egyértelműen komor drámának titulálta.
A rangos európai fesztivál legjobb női alakításnak járó Ezüst Kagyló-díját az alkotás főszereplője, Fan Pingping kínai színésznő kapta, akinek egyben születésnapi ajándéka volt az elismerés, ugyanis a gála napján töltötte be 35. életévét. A legjobb férfi alakításért járó elismerést Eduard Fernández spanyol színészt kapta meg az El hombre de las mil caras (Az ezerarcú férfi) című kémtörténet címszerepéért.
A legjobb rendezőnek a dél-koreai Hong Szang Szut találta a zsűri, az alkotót a Yourself and yours című szerelmi drámájáért ismerték el. Közönségdíjjal jutalmazták az idén nyolcvanéves Ken Loach brit filmrendező I, Daniel Blake (Én, Daniel Blake) című alkotását.
Az észak-spanyolországi Baszkföld tengerparti városában a filmes mustra kilenc napján olyan filmes hírességek fordultak meg mint Oliver Stone amerikai rendező, Ewan McGregor és Hugh Grant brit színészek, Monica Belluci olasz színésznő és Jennifer Connelly amerikai színésznő, akik legújabb filmjüket mutatták be.
A fesztivál idei életműdíjasa Sigourney Weaver Oscar-jelölt amerikai színésznő volt, ő a múlt hét elején vette át elismerését.

