hiba;biztonságiak;MTVA-lehallgatás;

Népszava fotó

- MTVA-lehallgatás: a biztonságiak hibáztak

Ez a protokoll teljesen másként működik, mint ahogy a média beállítja: bár a törvény szerint valóban vannak olyan épületek, objektumok, amelyek védelmében Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH), a Belügyminisztériumnak (BM), vagy a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) is van feladata, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy naponta vagy hetente odamegy valaki mondjuk az AH-tól ellenőrizni - vázolta lapunknak Tarjányi Péter, miután arról kérdeztük, hogyan lehetett bepoloskázni a közmédia vezetőinek irodáit, ha az említett szervezetek látják el az épület védelmét. 

A biztonsági szakértő kifejtette, az állami felügyeleti intézmények nem végeznek elhárítási tevékenységet, csupán egy-egy kapcsolattartó van kirendelve a védett objektumhoz, esetünkben a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházához. "Azért nem a szolgálatok a felelősek, ha valaki be tudott vinni és el tudott rejteni lehallgató eszközöket az épületben, ez esetben a felelősség a helyi biztonsági szolgálatokat terheli" - szögezte le Tarjányi hozzátéve, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató az úgynevezett operatív szint protokollja szerint járt el: "észlelte, hogy gond van és egyből értesítette a kapcsolattartót, illetve megtette a feljelentést". A szakember kifejtette, a szolgálatok információgyűjtést többnyire stratégiai vállalatokkal együttműködve szoktak végezni: "például ha a Mol olajat akarna fúrni Jemenben, a titkosszolgálat végez egy kockázatelemzést a helyi viszonyokról".

Más forrásunk szerint érthetetlen, hogy az eltelt fél év alatt miért nem gyanúsítottak meg senkit az ügyben, miért csak a napokban, amikor a sajtó újra napirendre tűzte az ügyet. Valamennyi bizonyíték, vallomás már szinte az első napon a rendőrség rendelkezésére állt, újdonság azóta szinte nem is került elő. Az ügyről az Alkotmányvédelmi Hivatal is azonnal teljes körű vizsgálati jelentést tett. Videofelvételek tanúsítják, kik, mikor, hány táskával, érkeztek a berendezések telepítésére. A munkát végző cég egy egyébként teljesen legálisan működő kft. Állítólag a megrendelő, a munka teljesítését igazoló és a kifizető neve is rögtön ismertté vált a hatóságok előtt. Az érintettek is beismerték, amit tettek. Azt lenne érdekes megtudni – véli forrásunk -, hogy az “üresjárattal”eltelt hónapok alatt vajon találkozott-e Várhegyi Attila, illetve Vaszily Miklós Pintér Sándor belügyminiszterrel, a titkosszolgálatot informális módon valójában vezető Tasnádi László rendészeti államtitkárral, esetleg Polt Péter legfőbb ügyésszel. Azt sem tudni, hogy a poloskák működésének időszakában hány és mely országból érkezett nagykövet, diplomata vendégeskedett a betechnikázott helyiségekben. Feltehető ugyanis, hogy árnyékot vethet nemzetközi kapcsolatainkra, ha a diplomatákat is lehallgatták.

Még márciusban az Index írta meg, hogy poloskákat találtak a közmédia Kunigunda úti székházában. A hivatalos álláspont szerint akkor bukkantak a lehallgatókra, amikor egy beázás miatt szétszedték a vezérigazgatói tárgyaló kábelcsatornáját. A szoba Vaszily és a vezérigazgatói kabinetvezető, Enyedi Csaba irodája között van, a lehallgatók rögzítő készülékeit utóbbiban találták meg egy olyan szekrényben, amelyhez - Egyedi állítása szerint - csak az üzemeltetési igazgatónak, Vas Imrének volt kulcsa. Később a nyomozók Vas irodájában is poloskát fedeztek fel egy szekrényben. Az üggyel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a BM-nek, amely azt közölte, a nemzetbiztonsági védelem nem azonos, nem szinonim és nem összemosható az őrzés-védelemmel, amit az MTVA létesítményeinél - közismerten - egy megbízott vagyonvédelmi vállalkozás lát el. Az AH-nak az MTVA objektumvédelmében feladata, annak ellátásával kapcsolatban felelőssége nincs. Az MTVA egyik irodájában talált lehallgató készülékkel kapcsolatban kettős felhasználású termékkel visszaélés bűntett, valamint tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben eljárás folyik.

Az üzemeltetési igazgatót később azokon a felvételeken is felismerni vélték, amelyek a rejtett kamerák beüzemelésekor készültek, s Vas állítólag a helyszínelőknek azt is mondta, "magasabb célokat szolgált" a titkos megfigyelés. A 168 Óra a nyomozati anyagok alapján augusztus végén azt is tudni vélte, hogy a "szerelők" Vas belépőjével jutottak be az épületbe, a székház "VIP-parkolóján" keresztül. A múlt héten a közmédia a 444 kérdésére közölte, Enyedi és Vas az ügy tisztázásáig felmentését kérte a munkavégzés alól. A rendőrség megerősítette, hogy két személyt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozás határideje 2016. szeptember 29., de ez meghosszabbítható - ennél bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire való tekintettel nem akartak adni.

Az is felmerült, hogy nem a közmédia jelenlegi vezetés volt a célpont, hanem az MTVA-nál papíron csak tanácsadói feladatokat ellátó Várhegyi Attila, aki Vaszily kinevezése előtt, Szabó László Zsolt idején a bepoloskázott irodákat használta - ezt a 444 belső forrásai is megerősítették. Ez a verzió sem lenne meglepő, hiszen az utóbbi időben számos lap írta meg Várhegyiről, hogy ő a legbefolyásosabb ember az állami média környékén, politikai kapcsolatai a miniszterelnökig vezetnek. Rendszeresen konzultál Orbán Viktorral a Kossuth rádióban elhangzó pénteki interjúk előtt és után is. Az pedig külön érdekes, hogy korábban a kormányfővel tavaly februárban összekülönbözött Simicska Lajos és üzlettársa, Fonyó Károly oldalán is feltűnt a veszprémi kézilabdacsapat egyik meccsén. Emellett a közmédia tanácsadója decemberben bekerült az addig Simicskához ezer szálon kötődő egyesület elnökségébe is - ezzel egy időben Fonyó és Orbán egykori barátja eltávolodott a csapattól.

Profikkal figyeltet a Fidesz
"Fideszes emberek idehozattak Olaszországból 4 embert megfigyeltetni politikusokat" - írta a Facebookon Juhász Péter, miután Vona Gábor Jobbik-elnök közölte, elkapott két lesifotóst, aki utána nyomozott. Az Együtt politikusát állítása szerint egy informátora tájékoztatta arról, hogy a kormánypárt ugyanazzal a csapattal figyelteti őt is, amely korábban Spéder Zoltán lejáratásához készített képanyagokat. "A karaktergyilkossághoz van szükség engem terhelő információkra és fényképekre, ezeket gyűjtik be az olaszok, de a magyar szakemberek fogják kiértékelni őket" - írta Juhász, aki még azt is elárulta, követői a Charles Hotelben, a Hegyalja úton szálltak meg. A lesifotósok nem csak a két politikust figyelték meg: Simicska Lajos a Magyar Nemzetnek állította, őt és családját is napokig követték és zaklatták az olaszok.



Egyelőre nem gründol új pártot Gémesi György. Gödöllő polgármestere a Népszavának nem tagadta, ha az új nemzeti minimumot összeállító mozgalma mögé sokan felsorakoznak, jövőre akár szóba jöhet a pártalapítás. Amióta Pápa Levente, az Együtt alelnöke bejelentette, kilép a pártból, de a politika színpadáról nem lép le, elkezdődött a találgatás, nem Gémesi formálódó szervezetéhez csatlakozik-e. Az Együtt sajnálja Pápa távozását, de egy új ellenzéki párt alapítása nem zavarja.