kilakoltatás;népszavazás;Csepel;Borbély Lénárd;

 Borbély Lénárd csepeli polgármester. Forrás: Facebook

- Kilakoltatással zsarolnak?-Nyílt levél Csepel első emberének

Nyílt levelet írt Takács Mónika, az MSZP frakcióvezető-helyettese Borbély Lénárd csepeli polgármesternek, miután a PM politikusa, Hudák János arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz már semmitől nem riad vissza a népszavazás győzelme érdekében, olyannyira nem, hogy elmondása szerint kilakoltatással fenyegetik az önkormányzati lakásokban élőket Csepelen.

Az MSZP képviselője nyílt levélben reagált a történtekre, Borbély Lénárd csepeli polgármesternek címezve:

Tisztelt Borbély Lénárd!

Az Ön által vezetett XXI. kerületben az Ön két fideszes alpolgármestere indítványt nyújtott be, amely kilátásba helyezi a kerületi bérlakások bérlőinek kilakoltatását a lakásokból abban az esetben, ha az október 2-i népszavazás eredménytelen lesz.

A csepeli képviselőtestület fideszes többsége el is fogadta Ábel Attila és Morovik Attila indítványát. Önök tehát fenyegetőznek, miközben nyilvánvaló, hogy a népszavazás nem lesz hatással a bérleti jogokra, a bérleti szerződéseket a referendumra hivatkozva nem lehet felmondani.

 Borbély Lénárd csepeli polgármester. Forrás: Facebook

Borbély Lénárd csepeli polgármester. Forrás: Facebook

Polgármester úr!

Önök átléptek egy határt, vagy ha úgy tetszik, a politikai kultúra legalsó fokára léptek. A javaslat elfogadásával azonban megítélésünk szerint törvényt is sértettek, ezért a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordulunk, a határozat fenyegető mondataiért pedig feljelentést teszünk közösség elleni izgatás miatt. További fejleménye az ügynek, hogy két ügyvéd szerint az Önök fenyegetése rémhírterjesztésnek minősül, ezért ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek.

Időközben több sajtóorgánum is úgy értesült, hogy Orbán Viktor elvárása szerint a Fidesz pártközpontjából azt az utasítást kapták a Fidesz helyi politikusai, hogy minden körzetben érvényesnek kell lennie az októberi népszavazásnak, azok a fideszes polgármesterek pedig, akik ezt nem tudják teljesíteni, búcsút mondhatnak a pozíciójuknak.

Polgármester úr!

Fejezze be a csepeli családok fenyegetését, és a kerületi emberek pénzét ne a Fidesz népszavazási kampányára költse! A fentiek tükrében pedig felszólítjuk, hogy válaszoljon a következő kérdésekre!

  1. Igaz-e, hogy a Fidesz-pártközpont nyomására, kizárólag az Ön saját politikai túlélése érdekében fogadták el a botrányos határozati javaslatot? Összefüggésben áll-e a csepeli Fidesz példátlan fenyegetése és önkormányzati pénzből való kampányolása Orbán Viktor totális választási mozgósításra vonatkozó elvárásával?
     
  2. Ön a 2014-es megválasztásakor a csepeli családok támogatását, nem pedig fenyegetését ígérte. Konkrétan azt, hogy az önkormányzati bérlakások megvételéhez kedvezményeket biztosít a kerületieknek. Ennek tükrében mit gondol, mennyiben szolgálja a mostani határozat a csepeli családok érdekét?
     
  3. Polgármesterként vállalnia kell a felelősséget abban az esetben, ha kiderül, hogy az Önök fenyegetése nem csupán aljas, de törvénytelen is. Konkrétan lemond-e a polgármesteri tisztségéről, amennyiben bebizonyosodik, hogy az Önök által elfogadott határozati javaslat kimeríti akár a közösség elleni izgatás, akár a rémhírterjesztés fogalmát?

az MSZP csepeli képviselőcsoportja nevében:

Takács Mónika, frakcióvezető-helyettes

"Megvédjük az országot!" felütéssel egy olyan fotót tett közzé a fideszes Nyitrai Zsolt Simicskó István honvédelmi miniszterrel, amit ha nem látnánk, nem is hinnénk el. A két politikus a kamerával szemben ökölbe tett kézzel várja harcra készen a "migránsokat", azt juttatván eszünkbe, hogy akár fizikai erőszakhoz is folyamodnának, csak hogy "hősiesen" megvédjék magukat és az országot a gonosz menekültek ellen.