Szerbia;menekültek;kerítés;Vucic;

- Szerbia is kerítést építene

A szerb kormány tagjainak többsége támogatná, hogy Szerbia kerítést építsen Macedóniával és Bulgáriával közös határán, ám Aleksandar Vucic miniszterelnök továbbra is ellenzi a lépést, megfogalmazása szerint egyedül ő van a javaslat ellen.

A kormányfő a szerbiai közszolgálati televíziónak (RTS) adott interjújában Nebojsa Stefanovic belügyminisztert, valamint Aleksandar Vulin szociálisügyi minisztert nevezte meg a kerítésépítés fő szószólóiként. Hozzátette azonban, hogy mások is támogatnák az ötletet. "Csak én ellenzem, mert nem akarok falakat építeni. Ugyanakkor Szerbia nem lesz a menekültek parkolóhelye sem" - szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugat-balkáni országban jelenleg mintegy 6500 migráns tartózkodik, 81 százalékuk afganisztáni. "Nagyon agresszívek ezek a fiatalemberek, gondokat okoznak, főleg Belgrádban" - magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy egyre gyakoribbá váltak a lopások is. "Ez nem azt jelenti, hogy megtorló intézkedéseket foganatosítunk velük szemben, hanem azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennünk. Tudnunk kell megóvni az országot, mert a migránsok száma egyre növekszik" - nyomatékosította.

Aleksandar Vucic aláhúzta, hogy Szerbia nem tud több migránst befogadni, ugyanis akik belépnek az országba, nem tudják folytatni az útjukat Nyugat-Európa felé, így Szerbiában torlódnának fel. "Átfogó intézkedésre van szükség" - hangsúlyozta.
Véleménye szerint, ha korábban "észbe kap" az ország, akkor a jó szíriai szakembereket, főleg az orvosokat Szerbiában lehetett volna tartani, így viszont Németország és az Egyesült Államok szerezte meg őket.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy az október 2-i referendumon ne kelljen használni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) útmutató kiadványát, amely  szemlélteti, hogy mi számít érvényes vagy érvénytelen szavazatnak. A párt a kiadványt törvénysértőnek tartja, amely az érvénytelen szavazatokat is érvényessé akarja tenni.