Lehoczky Zsuzsa nyolcvanévesen is szédítő. Illetve már picivel el is múlt, mert júliusban volt annyi, de hát olyankor nyári szünetet tart a Budapesti Operettszínház, ahol bizony már 1962 óta tag, és jó ideje örökös tag. Nyáron zárt körben megünnepelték a szép jubileumot, de most sajátos évadnyitóként a Mágnás Miskát adták az ő jutalomjátékaként, és nyilvános születésnapi megkoronázásaként. Ziccerszerepet játszik benne, amit tovább zicceresítettek a számára, a sok rátarti és hülye arisztokrata között egy felvágott nyelvű, természetes nagymamát ad, aki még mindig habzsolja az életet, az idétlen urizálás helyett pedig szót ért a fiatalokkal, és esze ágában sincs azt gondolni, hogy szentségtörés, ha egy mérnök szerelmes egy arisztokrata lányba. Amúgy pedig kleptomániás, hát istenem, ilyen nyársat nyelt közegben neki is szórakoztatnia kell valamivel magát.
Lehoczky persze pontosan tudja, hogyan kell egy sztárnak színpadra lépnie. Hangja már hallatszik a színfalak mögül, és ebben a hangban telivérség, életöröm, némi élvetegség meg gúny is van, fitymálkodva jelezve, hogy nagyjából pök arra a közegre, amiben léteznie kell, erre a nagyképűsködő, gazdagságára és nemesi kutyabőrére beképzelt önfényező világra, ő juszt is jól érzi magát benne. Azért mint a primadonnák, abszolút középen, az elmaradhatatlan operettlépcső legtetejére érkezik, mutatós nagyestélyiben, ami csipetnyit bohócosan tiritarka, de közben fölöttébb méltósággal, kimondottan nőiesen hordja. Szerényen, de mégis kihívóan mosolyog. Jelzi, hogy megjelent valaki, aki tud olyan előkelő lenni itt, mint bárki, de közben kissé paródiát is csinál ebből az egész mihaszna, túlzottan is díszes kompániából. Egy perc leforgása alatt elénk tár egy igen markáns figurát, és ennyi idő alatt azt is bőven megmutatja, hogy fajsúlyos, nagy színész áll a színpadon. Ezt az operettbe nagyon is való, kis ripacskodástól sem mentes, mégis méltósággal teli bejövetelt, nem tudom, hogy bárki is utána csinálná-e magyar deszkákon. Akkora vastapsot kap rá, hogy szinte leszakad a csillár. Persze őt vártuk ma este leginkább, de rögvest rá is szolgál arra, amiért annyira vártuk.
A régi primadonna iskolából az utolsó mohikán. A színház másik Kossuth-díjasa, Oszvald Marika társ utolsó mohikán, de ő nem a nagyasszony, a díva fajtájából, hanem ő az örök gyerkőc, aki még mindig akrobatikus kunsztokra ragadtatja magát, változatlanul bőrébe nem férő, imádni való rosszcsont, míg Lehoczky, bár nála is túlsúlyban voltak a szubrett szerepek, a csodálni való nő, aki annak a típusnak a megtestesítője, akinek pezsgőt kell inni a cipőjéből.
Nem végzett főiskolát, de néhány évesen már Mustármagot adta a Szentivánéji álomban, a Szegedi Nemzeti Színházban. Később kiragyog a balettkarból. A főrendezőnek kinevezett Sarlós Gábor átcsábítja szubrettnek Kaposvárra. Ahol olyan nagyságtól, a pesti Nemzeti egykori igazgatójától, tanulhatja a mesterséget, mint Németh Antal, akit a pálya peremére szorítottak. Majd Lehoczky visszamegy Szegedre, és a Bál a Savoybantól a Csárdáskirálynőig, A mosoly országától a Viktóriáig, nagy elánnal végig szubretteskedi az operetteket, sőt még a Koldusoperában is Lucy Domján Edit Pollyja mellett. Hamar elmegy az országos híre, hogy milyen jó. Az Operettszínházba hívják. Nem hatódik ettől meg annyira, hogy fiatalos önbizalommal teli pimaszsággal kapásból ne alkudja föl a kezdő fizetését. Nem ültetik a kispadon. Rögtön a legnagyobbakkal játszik, Latabár Kálmánnal, Rátonyi Róberttel, Németh Marikával, Feleki Kamillal és persze Honthy Hannával, akiről az a hír járja, hogy többeket szinte lesöpört a deszkákról, de Lehoczky annyira tetszett neki, hogy örökbe akarta fogadni. A nagy legenda a My Fair Ladyból Eliza szerepe, a színészóriás, Básti Lajos oldalán. Ez volt nálunk az első nyugati típusú musical produkció, műsorról szinte levehetetlenül, hosszú ideig maradt repertoáron.
Igen nagy sztár lett. Amit csak növelt, hogy a méltán népszerű, klasszis labdarúgóhoz, Tichy Lajoshoz ment feleségül. Amíg el nem váltak, közkedvelt álompárnak számítottak.
Lehoczky lépést tudott tartani a korral. Bár a zenés műfaj kétségkívül igényel bizonyos kliséket, nem merevedett bele a saját eszközeibe. Fanyar humora, intenzív öniróniája, és kiadós életismerete megóvta ettől. Nem akart lecövekelni, és a súgólyuk előtt énekelni. Nem csak a lába virgonc még mindig, bizonyos táncfigurákban, a szelleme is friss. Miközben tud apatikus lenni, holtfáradt, elkeseredett. De ezt csak civilben engedi meg magának, a színpadon bámulatos koncentrációval kivirul. Mesterien odatesz egy-egy poént, ha kell egészen fenséges jelenségnek mutatkozik, míg máskor komédiázik, ahogy csak belefér. Könnyedségekbe is mélységeket lop. A tragikus színek sem idegenek tőle. Az Alföldi Róbert által rendezett Kabaréban például az idős Schneider kisasszonyt adta, aki vészkorszakban nem mer megházasodni a hozzáillő zöldségessel, mert az zsidó. De simán beilleszkedett a Menyasszonytánc című klezmer musicalbe éppúgy, mint Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjának operettszínházi verziójába, amit ráadásul gyors öltözésekkel is tetéztek, mert Anyuskaként szegény asszonyt, Leopold főhercegnéként pompázatos nőt kellett alakítania.
A nyilvános születésnapján királynőként ünnepelték. A Mágnás Miska előadása a második részben bizonyos időre félbeszakadt, és a teátrum színe-java, egy-egy strófával, és száll vörös rózsával, énekelve érkezett hozzá a színpadra, hogy aztán, ahogy ez egy primadonnának dukál, leboruljanak a lába elé. Láthatóan meghatódott, de nem akarta, hogy érzelgőssé váljon az este, remek pikírt megjegyzéseket rögtönzött. Aztán, amikor az előadás végén, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyetteseként, bejött Hegedűs D. Géza, és neki, akinek nincs diplomája, egész eddigi pályája elismeréseként átnyújtott egyet, akkor rövid időre eltört a mécses, majd újabb szellemes megjegyzés következett.
Hogy utána milyen hosszas állva vastapsolással és üdvrivalgással folytatódott az este, azt nehéz leírni, de ez már szólt a színészeket felszabadultan játszani engedő Verebes István rendezésének, a Marcsaként és Miskaként brillírozó Peller Annának, Peller Károlynak, a Pixiként, Mixiként kedvesen marháskodó Csere Lászlónak, Kocsis Dénesnek, és a többieknek, például Kalocsai Zsuzsának, Lévai Enikőnek, Faragó Andrásnak, az egész társulatnak. Méltó módon, hatásosan, de szívvel ünnepeltek meg egy nagy színésznőt, aki végül azt mondta, hogy a hetvenedik születésnapján megígérte, hogy színpadon lesz a nyolcvanadikon is. És ugyan bizarrnak tartja, hogy most megígérje a kilencvenediket is, de a lánya kedvéért megteszi. Így legyen!!!
