asztalitenisz;Paralimpia;Csonka András;

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

- Paralimpia - Ezüstérmes Csonka András

Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében a riói paralimpia keddi versenynapján.

A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszott a döntőben. Sérülése miatt Csonka nem kézből, hanem ütőről szervál, és ugyanígy tett ellenfele is, akinek hiányzik a bal karja.

Az első szett hamar elment, majd a másodikban, a kínai 6-4-es vezetésénél időt kért Aranyosi Péter edző. Nem használtak azonban a jó tanácsok, a folytatásban is az ázsiai játékos irányított, így tíz perc elteltével már 2-0-ra vezetett.

A harmadik játszma sem hozott fordulatot, Csao néhány perc elteltével öt meccslabdához jutott, és bár Csonka ezek közül négyet hárított, az ötödiket már nem, így 3-0 lett a találkozó végeredménye.

"Egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstéremnek. Alig hibáztam, szervát sem rontottam, ami nagy szó. Úgy éreztem, jól ment a játék, reggel, amikor felkeltem, akkor is úgy éreztem, meglehet a győzelem, de ma jobb volt a kínai" - nyilatkozott a negyedik paralimpiáján szereplő magyar játékos. Csonka hozzátette: tavaly egy németországi versenyen legyőzte mostani ellenfelét.

"Ő speciális kínai softtal játszik, kicsit másképpen jön az ütőjéről a labda, ezt próbáltuk lemodellezni a bemelegítésnél, de még ahhoz képest is kicsit másként jött a labda" - fogalmazott a magyar játékos.

Aranyosi Péter - az ép férfi válogatott szövetségi kapitánya - azt mondta Csonka Andrásról, azért is nagy dolog, amit elért, mert ő szinte a legsérültebb a kategóriájában, és háromszor annyit kell dolgoznia a sikerekért, mint a többieknek.

Csonka András szerdától csapatban is szerepel Zborai Gyulával, ott az a céljuk, hogy bekerüljenek a legjobb négy közé.
A kecskeméti asztaliteniszező a riói magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte, négy bronz mellett ez a negyedik ezüst.

Eredmény:
férfi S8, döntő:
Csao Suaj (kínai)-Csonka András 3-0 (5, 6, 9)

A luxemburgi külügyminiszter azt követeli, hogy Magyarországot zárják ki az Európai Unióból - hangzott el a Klubrádió külföldi lapszemléjében. Jean Asselborn a Die Weltnek nyilatkozott, keményen kritikus szavai végigfutottak a hazai sajtótermékek online oldalain is, majd reagált a magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter.