„A Századvég vezető elemzője szerint Soros és társai úgy érzik, hogy elérhető közelségbe került egy világkormány létrehozása, amelynek saját felfogásuk szerint ők az építőmesterei. Ennek érdekében pontos dátumokkal és tervekkel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogyan építsenek fel egy határok, országok és nemzetek nélküli, homogén kultúrájú világállamot" – idézik Lánczi Tamást a Magyar Időkben. A hír, ha egyáltalán igaz, mitől aggasztó? Mi a veszedelem benne? Miért baj a világállam? Hiszen elvileg lehetőséget kínál a háborúk, fegyveres konfliktusok lényeges mértékű csökkentésére, valamint arra, hogy életszínvonalban valóságosan közelítsük a világgazdaság bőségbe fulladó centrumának, szerény jólétű félperifériájának és éhségben-betegségben tántorgó-haldokoló perifériájának népeit egymáshoz.
A Kommunista Kiáltványban olvasható globális társadalmi bipolarizációs perspektíva egyfajta konkrétumára is merek gondolni, természetesen bőven akadtak nem kommunisták, akik számára a világkormány nem ördögtől való: Dante, Kant, Hegel, Jókai, Wells, Fukuyama, szabadkőművesek, illuminátusok… Inkább élek világállam polgáraként, mint a szomszéd népekkel-államokkal újra és újra háború veszélyét felidéző, idegengyűlölő, rasszista, nacionalista politikai erők alattvalójaként. Ha a tőkés világállam orwellinek bizonyulna, a földkerekség összes elnyomottja indulhatna harcba, hogy megdöntse. Állítólag a világgazdaság centrumában felhalmozódott a tőkeviszony meghaladásához elegendő termelőerő-kapacitás, megvan a szükséges tudományos-technikai fejlettség. Akkor viszont keressük meg hozzá a politikai utakat, éljünk az adódó politikai lehetőségekkel. Akár új gondolkodási pozíciókat elfoglalva.