Közel-keleti keresztény vezetőkkel találkozva döbbent rá Orbán Viktor, hogy valakinek, valamit tennie kellene a keresztényüldözésnek kitett sorstársakért, s e gondolat befogadására, a világméretű küldetésre mi volna alkalmasabb egy református lelkész minisztériumánál.
Keresztes vitéz őseink elügettek, ha a pápa szólította őket a messzi Palesztinába, és kardélre hánytak mindenkit, aki más istennek hódolt. Akkoriban mondták azt, hogy mi vagyunk Európa bástyája, amikor Hunyadi János elkergette a törököket. Azóta még a déli harangszót is a mi vitézségünk emlékére kongatják.
Aztán Orbán Viktor is mondott valami ilyesmit, hogy ha más nem teszi, majd mi megvédjük az európai kereszténységet. Kerítésünk már szilárdan áll, és még szilárdabbá tesszük, de most felépítjük a kereszténység erős bástyáját is. Ahogyan elődeink tették. Nekik sem volt túlzottan sok aranyuk a kasszában ilyen célokra, de ami volt, azt nem sajnálták a hit védelmében.
Igaza van, a miniszterelnöknek, tényleg bántják Afganisztánban, Szíriában, Pakisztánban, Afrikában a keresztényeket. De a világ számos országában a zsidókat is. A törökök (ők most a barátaink) gyilkolják a kurdokat; Indiában a hinduk a szikheket (és fordítva); Afrikában szinte mindenki mindenkit. Ártatlan gyerekeket és asszonyokat, akiknek senki nem siet a védelmére…
Helyettes államtitkárságunk se perc alatt lesz, talán beleférne a munkaköri leírásukba a „világ többi üldözött vallásainak” védelme is. S ha ezt felvállalja Orbán Viktor, ki tudja, száz év múlva, délután négykor, nem szólalnak-e majd meg emlékére a világon mindenütt a harangok?
