Krasznahorkai László;új regény;Báró Wenckheim hazatér;

Krasznahorkai László
FORRÁS: MAGVETŐ KIADÓ

- Krasznahorkai visszatér

Három évvel legutóbbi kötete - a Megy a világ című, elbeszéléseket tartalmazó könyv - után új művel jelentkezik Krasznahorkai László Kossuth-díjas író. 

Hazánk egyik legnagyobb külföldi megbecsülésnek (is) örvendő szerzője Báró Wenckheim hazatér címmel írt új regényt, amely szeptember közepén kerül a könyvesboltokba. A tavaly Nemzetközi Man Booker-díjjal is elismert szerző új kötetét szeptember 17-én, szombaton a Pesti Színházban mutatják be, de a rendhagyó kötetbemutatóra már minden jegy elkelt - alig néhány héttel a program bejelentését követően.

A 62 éves író olvasóinak mégsem kell csüggednie: két nappal később, szeptember 19-én a fővárosi Írók Boltjában is bemutatják a Báró Wenckheim hazatér című kötetet. Itt Krasznahorkai felolvas művéből, majd dedikálja annak példányait. Azok, akik jelen lesznek az eseményen, nagy sorban állásra számíthatnak, mert a szervezők közlése szerint eddig már több mint kétszáz ember jelentkezett be a rendezvényre.

A Berlinben élő, a sajtót előszeretettel mellőző szerző több vidéki nagyvárosba is elviszi művét. Szeptember 21-én, Pécsett a Csorba Győző Könyvtárban Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget vele. Olvasói pedig szeptember 27-én az egri Kepes György Művészeti Központban találkozhatnak vele.

Még csak tegnap derült ki, hogy Janza Kata és Szerényi László négy év után szakított egymással, ma pedig már azzal jelentkezett a Blikk, hogy a színésznőt gyakran 22 évvel fiatalabb kollégájával lehet látni. A bimbózó kapcsolatról a Budapesti Operettszínház egyik munkatársa mesélt a lapnak, de maga a művésznő is bevallotta, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, bár még nem lehet róluk úgy beszélni, mint egy párról.