CBA;Palócker;

FOTÓ: Népszava

- Bajban a CBA - Cáfolja a Fidesz sikerpropagandáját az egyik partner

Cáfolja a Fidesz sikerpropagandáját a CBA egyik  franchise partnere, amely a központi intézkedések miatt került nagy bajba - írja a Népszabadság a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-ről, ami tavaly 18 milliárdos forgalom mellett 2 milliárdos veszteséget könyvelhetett el. Ez jelentheti a vállalat csődjét is, hiszen egy törvénymódosítás értelmében 2017-től nem árulhat fogyasztási cikkeket olyan társaság, amely veszteséges volt egymást követő két évben, és a forgalma meghaladta a 15 milliárd forintot.

A dohányforgalmazás kiesése, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, az útdíj, a tranzakciós illeték, a reklámadó bevezetése és a vasárnapi zárva tartás egyaránt súlyosan negatívan érintette a CBA mostanra rendkívül nehéz helyzetbe került regionális központját - írta a lap a Palóc Nagykereskedelmi Kft. 2015-ös évre vonatkozó kiegészítő melléklete alapján.

Az ebben foglalt állítások egyértelműen cáfolják a kiskereskedelmi piac virágzásáról szóló kormányzati közléseket. Csak a vasárnapi bezárás és a dohányforgalmazás átszervezése összességében 20 százalékos forgalomcsökkenést hozott ugyanis a CBA-s cégnek, amely tavaly valamivel több mint 18,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Ez a mutató egy évvel korábban a 20 milliárdot is meghaladta. Az 1991-ben alapított Palóc korábban több boltját is kénytelen volt bezárni. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatójaként a Palócker esetleges csődje 1300 alkalmazott munkahelyét sodorná veszélybe.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a Palócker lehet az első áldozata a kormány kötelező nyereségességi előírásának. A kiskereskedelmi törvény módosítása következtében ugyanis 2017. január 1-jétől nem árulhat fogyasztási cikkeket olyan társaság, amely úgy volt veszteséges egymást követő két évben, hogy a forgalma meghaladta a 15 milliárd forintot. Ha a Palócker pénzügyi mérlege 2016-ban is hasonlóan alakul, akkor lehúzhatja a rolót, miközben a kormány intézkedése elsősorban a multik ellen irányult volna.

A 24.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint azonban a Palócker jó eséllyel akkor is bedőlne, ha nem létezne az abszurd nyereségességi szabály. Kérdés, hogy mit lép ebben a helyzetben a CBA. A portál megkeresésére Fodor Attila, a bolthálózat kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy a helyzet kezelésére a CBA vezetése soron kívüli tárgyalást indított a Palóc Nagykerrel, és a legrövidebb időn belül döntést hoznak az ügyben.

Gépkocsi csapódott a HÉV felsővezetéke egyik tartóoszlopának a Szentendrei úton - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. A BKK szerint délelőttre helyreállt a HÉV közlekedése a szentendrei vonalon.