közvéleménykutatás;

- Jobbra tarts, ha igazi férfi vagy!

Álmomban sem gondoltam volna, hogy valamiféle összefüggés lehet a férfiak politikai nézetei és szexuális képességei között. De most már tudom, hogy igenis van, mert egy angol közvélemény-kutató cég időt és pénzt nem kímélve készített erről egy nemzetközi felmérést. Márpedig ha az angol, a német, a francia, a dán és a svéd pasik esetében igaz, hogy a szélsőjobbos nézeteket vallók férfiasságával a legelégedettebbek a nők, akkor miért kellene kételkednek abban, hogy ez így van nálunk is?

Az egyik hazai internetes portál fedezte fel ezt a 19 ezer férfira kiterjedő kutatást, és tette közzé a honlapján, tehát már csak a vizsgált egyedek népességét tekintve is lehet benne valami igazság. Baráti társaságban folytatott beszélgetéseim engem is megerősítettek ebben, hiszen ott sem találkoztam olyannal, aki ne mondta volna, hogy a baloldaliak nem elég tökösek. Persze ezt a politikai kiállásra értették, de akire ez igaz a politikában, miért ne volna igaz az ágyban is?

Lehet valami igazság az angol kutatók eredményei mögött. Mi más jelzőt lehetne találni arra az agresszív plakátkampányra is, amit nem-kampány címén folytatott a kormány? Tökös. Úgy és akkorákat hazudtak a szemünkbe, amekkorákat a feleséget csaló férjek szoktak hazasompolyogva a pásztoróráról. És azt is tudjuk, hogy a Fidesz ezerrel kacsingat a szélsőjobb felé, tehát biztosan igazi lepedőbajnokok a fiúk, a másik oldal meg látványosan töketlenkedik népszavazás ügyben.

Kicsit elbizonytalanított, hogy a kutatás vezetője azt nyilatkozta: attól még senki sem lesz jobb az ágyban, ha politikai hátraarcot csinál. Vagyis az állítás csak a született nácikra és rasszistákra igaz.