lakásfelújítás;

- Milliókat jelenthet a lakásfelújítás

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintért lehet eladni, mint a felújítandókat. 

“Budapesten és a legnagyobb vidéki városokban lehetnek ennél nagyobb különbségek is” - ismertette az eredményeket Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. A fővárosban például a felújított téglalakások 29 százalékkal is drágábbak, így az átlagos négyzetmétáruk 479 ezer forint. A budapesti felújított paneleknek az átlagára 317 ezer forint négyzetméterenként, ami 13 százalékkal magasabb, mint a rosszabb állapotban lévőké. Győrben a budapestihez hasonlóak az különbségek, egy felújított téglalakás négyzetmétára átlagosan 308 ezer forint, a paneleké pedig 261 ezer forint. Debrecenben a felújított panelek árelőnye 6 százalékos, a téglalakásoknál azonban jóval magasabb, 42 százalékos az árkülönbség. Érdekes eredmény született Miskolcon: a felújított panelek átlagos négyzetméterára 141 ezer forint, ami 50 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagárát. Székesfehérváron a felújított panelek 241 ezerért, a téglalakások 304 ezres átlagáron keltek el idén, ami előbbieknél 15, utóbbiaknál pedig 40 százalékos többletet jelent a felújítandókhoz képest.

“A felújított lakások négyzetméterenként akár 50-100 ezer forintos többletet eredményezhetnek, ezért érdemes mindenképpen mérlegelni ezt a beruházást. A nagyvárosok országos átlagai alapján egy 50 négyzetméteres panelnél 1 millió forint, a téglalakásoknál pedig akár 3-5 millió forint is lehet a felújított lakások árelőnye” - mondta Balogh László. A szakember szerint azért is érdemes megfontolni a felújítást, mert jóval többen keresik a felújított lakásokat, ez pedig különösen vidéken igaz. Ugyanakkor a felújítandó lakások hamarabb, átlagosan 2-8 nappal elkelhetnek, mint a felújított társaik” - tette hozzá a szakértő. A felújított lakások iránti nagyobb keresletet a KSH lakásfelmérésre is alátámasztja. A magyar háztartások 13 százaléka - mintegy 500 ezer háztartás elégedetlen a jelenlegi lakáskörülményeivel és a környékkel. Ha pedig belevág egy lakásvásárlásba, akkor inkább jó állapotú, felújított lakásba szeretne menni, mint egy olyan ingatlanba, amelyet még korszerűsíteni kell. 

Az elemzés szerint a lakáseladóknak érdemes tehát számításba venniük az esetleges felújítást és annak költségeit. Bár a felújítandó lakásokra kevesebbet költeni eladás előtt, és valamivel hamarabb gazdára találhatnak, a felújítottak a felújítás mértékétől függően jelentős ártöbbletet eredményezhetnek. 

Ádám kinevezése az egyetemi autonómia súlyos sérelmét jelenti - Az egyetemi tanács tüntetően kivonult a teremből