Németország;Merkel;

Fotó: Gertty Images

- Hogyan tovább Németország?

Várhatóan folytatódik a nagykoalíció Mecklenburg-Előpomeránia tartományban, ahol a vasárnap megrendezett választáson siralmasan szerepelt Angela Merkel kancellár pártja, a CDU, mert csak harmadik lett a 30 százalékkal első helyen végzett szociáldemokraták és a bevándorlásellenes Alternatíva (AfD) mögött.

Az SPD-nél hétfő hajnalig ünnepelték az eredményt, pedig a párt öt százalékot vesztett az előző voksoláshoz képest. A minden bizonnyal a kancellári székben maradó SPD-s politikus, Erwin Sellering szerint „ez volt a nehezebb, de egyben a legszebb választási kampány”. A politikus úgy véli, van ok az ünneplésre. „Ha az országos trend annyira ellened van, akkor 30 százalék csúcseredménynek számít” – jelentette ki a Spiegelnek. Országosan ugyanis az SPD 23-25 százalékon áll, de ebben a tartományban is két hónapja még 22 százalékos eredményt jósoltak a szociáldemokratáknak.

Az Alternatíva térnyerése az SPD-t is hátrányosan érintette, de a legbrutálisabb hatást a CDU-ra és a Zöldekre gyakorolta. A CDU majdnem két százalékkal szorult az AfD mögé, a környezetvédők pedig, akik 2011-ben még 8,7 százalékot szereztek, ezúttal 4,8 százalékkal nem kerültek be a tartományi parlamentbe.

A legnagyobb kérdés az: hogyan tovább: a két országosan legnagyobb párt, az SPD és a CDU népszerűségének csökkenése egyelőre megállíthatatlannak tűnik, s egyelőre nem tudnak igazán hatékonyan fellépni az Alternatívával szemben. Bár Sellering vasárnap este még nem kívánt hitet tenni a nagykoalíció folytatása mellett, de minden jel arra vall, hogy a keletnémet tartományban marad a szociáldemokrata-kereszténydemokrata koalíciós együttműködés. A tartományi miniszterelnök is megjegyezte, semmi sem szól a CDU-val való együttműködés folytatása mellett. Közismert, hogy a CDU listavezetőjével, Lorenz Caffierrel kiváló a viszonya. A tíz nappal a választást megelőzően megrendezett televíziós vitában láthatóan nehezükre esett olyan témákat találni, amelyekben nem értenek egyet. Nemcsak a politikai hasonlóság, a puszta számok is az eddigi koalíciós együttműködést vetítik előre.

A Zöldek kiesése miatt valójában az SPD-nek nincs is sok választása. A szociáldemokraták bázisában sokak által követelt baloldali koalíció a környezetvédők kiesése miatt nem jöhet létre. Ha Sellering úgy döntene, csak a Balpárttal szövetkezne, azzal óriási kockázatot vállalna, hiszen egy ilyen kormány mindössze egyetlen fős többségre támaszkodhatna a tartományi törvényhozásban. A Balpártnál amúgy sem uralkodott hurráoptimista hangulat a voksolást követően, hiszen a 13 százalékos eredmény több mint öt százalékos visszaesés 2011-hez képest. 25 év óta pedig a legrosszabb eredménye Kelet-Németországban.

A tartományi választásnak országos üzenete is van. Angela Merkel kancellárt korai lenne temetni a történelmien rossz eredmény ellenére is. A CDU-nál a voksolást követően is elismerték, hogy a kancellárnak továbbra sincs alternatívája. A választók mindenesetre azt jelezték, hogy többet várnak Angela Merkeltől a menekültpolitika tekintetében. A mecklenburgi bukás azért is súlyos, mert eredetileg az volt a párt célja, hogy ha nem is váltja le a hatalomból az SPD-t, de a legtöbb mandátumot szerezve a kormányfőt jelölheti. Ehhez képest a harmadik hely súlyos kudarc. S valóban, júniusban még az élen állt a CDU, de nyilvánvalóan a németországi merényletek hatására rohamosan kezdett csökkenni a népszerűsége.

Berlinben ugyan általában azzal érvelnek egy tartományi vereség kapcsán, hogy a helyi politika volt a hibás a gyengébb eredményért, most másról van szó. Lorenz Caffier, a CDU listavezetője például egyértelműen Berlinbe mutatott a kudarc kapcsán arra hivatkozva, „csak egyetlen téma volt a kampányban: a menekültpolitika. S ez is marad napirenden” – közölte. Ezzel a Die Welt szerint azt sugallta, hogy a kancellár a hibás.

A Spiegel kommentárjában arra a következtetésre jut, ha a kancellár nem talál új stratégiát a menekültválságot illetően, azzal saját pártját hozhatja nehéz helyzetbe. A lap szerint azok, akik az utóbbi időben nem szavaztak, most elmentek voksolni, méghozzá az euroszkeptikus, bevándorlásellenes Alternatívára, hogy így tiltakozzanak a kancellár politikája ellen. Merkelnek tehát sikerült a választók mozgósítása, csak éppen nem a saját politikai tömörülése mellett. A Spiegel úgy véli, a kancellár jól döntött, amikor a bajba jutottakon segíteni akart, egy idő után azonban nem tudott kellőképpen úrrá lenni a krízisen. (A napokban egyébként hasonlóképpen nyilatkozott Sigmar Gabriel, az SPD elnöke.)

A Spiegel szerint Merkelnek nem erőssége, hogy kezelje a populistákat. Másrészt most egy másik fontos feladata lenne: integrálni a bevándorlókat. Ez is egy nehéz küzdelemnek ígérkezik számára.

A kancellárt hibáztatják
Angela Merkel német kancellár és menekültpolitikája a felelős az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választási kudarcáért a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a vasárnapi választáson a CDU-t maga mögé utasító Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt vezetőinek hétfői nyilatkozatai szerint, amelyet az MTI idézett.
Alexander Gauland, az AfD alelnöke a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak arra a kérdésre, mit tanulhatnak a vetélytársak a Meckelnburg-Elő-Pomerániában első nekifutásra a CDU-t megelőző, a szavazatok 20,8 százalékával a második helyre befutó AfD-től, elmondta: a többi párt megtanulhatná, hogy nem lehet olyan politikát csinálni, amelyet az emberek nagy része ellenez. Például Angela Merkel menekültpolitikáját sok ember "mélyen elutasítja, de mindig azt halljuk, hogy nincs alternatívája, ezért tovább kell folytatni, ez pedig természetesen oda vezetett, hogy mi (a kancellár menekültpolitikáját élesen bíráló AfD) aratunk nagy sikereket" - tette hozzá. Mindez azt jelenti, hogy "ezek nem a mi sikereink, hanem a többiek sikertelensége".
Alexander Gauland - aki 40 évig a CDU tagja volt, majd 2013-ban távozott a pártból és részt vett az AfD megalapításában – arra a kérdésére, sajnálja-e egykori pártját, azt mondta, hogy egyáltalán nem érez részvétet, mert a CDU annyira átalakult, hogy "már csak egy üres váz, amelyen Angela Merkel trónol", és a Merkel-féle menekültpolitikán kívül semmi mást nem csinál, "ezért nagyon örülök, hogy Mecklenburg-Elő-Pomerániában elhúztunk mellette".
A CSU egyik tekintélyes vezetője, Markus Söder bajor pénzügyminiszter a Bild című lap hétfői számában idézett nyilatkozatában kiemelte: a mecklenburg-elő-pomerániai választási eredménynek "fel kell ébresztenie" a CDU/CSU pártszövetséget. Nem lehet tovább folytatni azt a politikát, amely "nem vesz tudomást az emberek hangulatáról", ezért "irányváltás kell Berlinben" - mondta.
A CSU főtitkára, Andreas Scheuer a Der Tagesspiegel című lapnak nyilatkozva drámainak nevezte a mecklenburg-elő-pomerániai eredményt, és hangsúlyozta: "végre meg kell hozni a szükséges döntéseket", vagyis be kell vezetni a évente befogadható menekültek számát 200 ezer főben korlátozó felső határt, fel kell gyorsítani az elutasított menedékkérők kitoloncolását, ki kell terjeszteni a biztonságos származási országok körét az észak-afrikai Maghreb-térség államaira és javítani kell a Németországban maradók integrációját.
Arra a kérdésre, hogy a CDU/CSU a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányba is Angela Merkellel az élen vág bele, a főtitkár pártja eddigi álláspontját megerősítve leszögezte, hogy előbb a tartalmi ügyeket kell tisztázni, és utána lehet szó személyi kérdésekről.

Babos Tímea az amerikai Eric Butorac-kal az oldalán vasárnap vegyespárosban is kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon.