Teréz anya;Ferenc pápa;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MASSIMO VALICHIA

- Szentté avatták Teréz anyát

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

A ceremóniára - amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye - több mint százezren érkeztek a világ minden tájáról. 

A szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, és az a 35 éves brazil mérnök is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására tudományosan nem megmagyarázható módon gyógyult meg. A férfinál agytályogot diagnosztizáltak. A kórházi kezelés hatástalan volt. Kritikus állapotba került, minden valószínűség szerint meghalt volna a hatástalan kezelés után műtét nélkül. Decemberre már kómában volt, ám megmagyarázhatatlan módon magához tért és meggyógyult. 

Ez a csoda eredményezte az albán származású Teréz anya szentté avatását.

Ferenc pápa 2015. december 17-én engedélyezte a szentté avatási dekrétum kihirdetését, 2016. március 15-én pedig bejelentette, hogy Teréz anyát 2016. szeptember 4-én emelik a szentek sorába.

Teréz anyát a világ lelkiismereteként tartották számon, s talán önkéntelenül is arra próbálta irányítani a vezető politikusok figyelmét: többet kell tenniük a szegényekért. 

Teréz anya részletes életrajzát ide kattintva olvashatja!

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője bejelentette: népszavazást írna ki az EU-tagságról, ha ő nyerné jövőre az elnökválasztást. „A francia nép megérdemli, hogy újra szabad legyen” – közölte az EU-ellenes párt feje. Le Pen a kelet-franciaországi Brachay településen beszélt párthívek előtt.