Tudomány;beszéd;agyműködés;kutyák;

FOTÓ: Thinkstock

- Így "értelmezik" a kutyák az emberi beszédet

A kutyák agya az emberéhez hasonlóan dolgozza fel a beszédet - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói, akik a világon elsőként vizsgálták a kutyák agyának emberi beszédet feldolgozó képességét.

A kutatók szerint a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. Az emberekhez hasonlóan a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak. A dicséret aktiválja a kutyák jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő.

Mindez arra utal, hogy a szavak feldolgozását támogató neurális mechanizmusok már sokkal korábban kialakultak az evolúció során, mint azt eddig hitték, és nem csak az emberi agyra jellemzőek - áll az ELTE Etológia Tanszékének keddi közleményében. A tudósok eredményeiket a Science című szaklapban mutatják be.

Egy beszédingerekben gazdag környezetben, mint amilyenben a kutyák is élnek, a szójelentés reprezentációi megjelenhetnek az agyban, még egy beszédre képtelen, nem főemlős faj esetében is.

A beszédfeldolgozás során az emberi agy területei között létezik egy jól ismert munkamegosztás. A szavak jelentésének feldolgozása elsősorban a bal agyfélteke dolga, míg az intonáció értelmezése inkább a jobb féltekéhez köthető. Az emberi agy integrálni is tudja a két típusú információt, melyek együtt adják a beszéd értelmét.

Andics Attila agykutató, a kutatás vezetője, az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának munkatársa szerint eredményeink azt mutatják, hogy a kutyák is képesek minderre, ráadásul nagyon hasonló agyi mechanizmusokat használnak.

"Tizenhárom családi kutyát tanítottunk meg arra, hogy teljesen mozdulatlanul feküdjenek egy fMRI készülékben. Az fMRI teszt egy olyan nem invazív, fájdalommentes eljárás, melyben a kutatásba bevont kutyák nagy örömmel vesznek részt"- mondta Gácsi Márta etológus, a tréningmódszer kifejlesztője, a tanulmány társszerzője.

"Megmértük a kutyák agyi aktivitását, miközben a kiképzőjük beszédét hallgatták. Dicsérő szavakat hallgattak dicsérő és semleges hangsúllyal, illetve számukra jelentés nélküli kötőszavakat, szintén dicsérő és semleges hangsúllyal. Azt vizsgáltuk, hogy mely agyterületek különítik el a jelentéssel bíró szavakat a jelentés nélküliektől, illetve a dicsérő intonációt a nem dicsérőtől" - magyarázta Gábor Anna, a kutatás társszerzője.

Az agyi aktivitások elemzése során kiderült, hogy a kutyák is elsősorban a bal agyféltekéjüket használják a számukra értelmes szavak feldolgozására, míg a számukra értelmetlen szavak esetén nincs ilyen különbség. Ez a bal féltekei dominancia a gyengébb és erősebb agyi aktivitásoknál is megfigyelhető, és teljesen független az intonációtól.

Az is kiderült, hogy a dicsérő és semleges hangsúly megkülönböztetéséért egy jobb agyféltekei terület a felelős. Ez ugyanaz a hallókérgi régió, amelyről a kutatócsoport már korábban kimutatta, hogy szerepe van nem nyelvi, érzelmi töltetet hordozó hangok értelmezésében, ami azt is jelzi, hogy az intonáció feldolgozása nem beszédspecifikus.

Azt is megfigyelték, hogy a szóbeli dicséret aktiválta a kutyák jutalomközpontját - azt az agyterületet, amely az embernél az örömszerző ingerekre reagál; az evésre, a szexre, egy simogatásra, vagy akár a szép zenére is. "Ez azt mutatja, hogy a kutyák számára a kedves szóbeli dicséret is jutalmazó lehet. Érdekes módon azonban a jutalomközpont csak akkor volt aktív, ha a kutyák dicsérő jelentésű szavakat hallottak dicsérő intonációval, ha csak a szójelentés vagy csak az intonáció volt dicsérő, akkor nem. Vagyis a kutyák nemcsak, hogy el tudják különíteni azt, amit mondunk, attól, ahogyan mondjuk, de arra is képesek, hogy a kettőt kombinálva társítsanak jelentést a hallottakhoz. Ez a jelenség is nagyon hasonló ahhoz, ahogy az emberi agy működik"- mondta Andics Attila.

Ez a kutatás az első lépés annak megértése felé, hogyan értelmezik a kutyák az emberi beszédet, az eredmények pedig abban is segíthetnek, hogy a kutya és az ember közti kommunikáció és együttműködés még hatékonyabbá váljon.

A kutatás fontos tanulsággal szolgál az emberre vonatkozóan is. "Eredményeink új megvilágításba helyezik elképzeléseinket arról, hogyan jelenhettek meg a szavak a nyelvi evolúció során. Lehet, hogy kizárólag az emberek használnak szavakat, de ez nem azért van, mert csak a mi agyunk képes feldolgozni őket, hanem mert a szó emberi találmány" - magyarázza a szakértő.
https://www.dropbox.com/sh/354u40run526r6q/AABpaQsn8_sRtAxIg68Zw3fpa?dl=0