katasztrófa;repülés;Metrojet;

- Metrojet-tragédia: tart a vizsgálat

Oroszországból és Németországból érkeztek szakértők, hogy megvizsgálják a tavaly októberben a Sínai-félsziget felett szerencsétlenül járt orosz Metrojet-járat gépének roncsait – közölte tegnap az egyiptomi irányítással folyó eljárás egyik illetékese. A szakemberek munkáját további amerikai, ír és francia specialisták is segítik majd – jelentette a Reuters hírügynökség.

A tragédiában a fedélzeten tartózkodó 224 ember mindegyike életét vesztette, ám a háttér máig nem vált világossá. Az Iszlám Állam (IS) elnevezésű, terrormódszereiről hírhedtté vált szervezet szinte nyomban közölte ugyan, hogy ők a felelősek a történtekért, ám az eljárást hivatalosan máig nem zárták le. Az IS közleménye szerint az ő egyik emberül csempészett fel egy robbanó szerkezetet a fedélzetre, állítólag üdítős dobozba rejtve. A Metrojet légitársaság Airbus 321 típusú repülője Sharmal-Sheikből Szentpétervárra indult, az utasok zöme Egyiptomban nyaralt orosz turista volt.

A gép roncsait a Sínai-félszigetről azóta Kairóba vitték, a most érkezett szakértők ott fogják folytatni a vizsgálatot. Egyiptom azóta sem heverte ki a gyaníthatólag csakugyan terrorista csapást, a turizmusból származó bevételek alaposan visszaestek. Nemcsak az orosz járatokat állították le Sharmal-Sheikbe, de brit gépek sem érkeznek a vörös-tengeri üdülőhelyre. A nyomozásba a németek azért kapcsolódnak be, mert a repülő német gyártmány volt, az írek, mert a gép ott volt lajstromba véve, az amerikaiak a hajtómotort szállították, a franciák pedig a tervezésért felelősek.

Válik Hillary Clinton legközelebbi munkatársa, Huma Abedin.  A válás oka, hogy kiderült: Abedin férje, Anthony Weiner volt demokrata képviselő ismét szexuális tartalmú képeket küldött magáról mobiltelefonján egy másik nőnek – jelentette a CNN hírtelevízió.