kitüntetés;Bayer;

- Vállalhatatlan keresztes lovag

Alaposan felforgatta a hazai közéletet Bayer Zsolt kitüntetése és az azt követő vihar: tegnapig már százan küldték vissza Áder Jánosnak különböző kitüntetéseiket, mert nem akarnak egy társaságba tartozni a szélsőjobboldali publicistával.

Dés László zeneszerző és Fischer Ádám világhírű karmester is úgy döntött vasárnap estére: megválnak saját kitüntetésüktől. Így immáron 100-an adták vissza korábban kapott állami kitüntetésüket, miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adta át Bayer Zsoltnak. Dés a Facebook-oldalán azt írta, hogy az újságíróval és "munkásságával" nem kíván foglalkozni, mert az igazán méltatlan dolog lenne, de azzal igen, hogy Magyarország jelenlegi kormánya kitüntetésre méltónak talált egy ilyen embert. "Persze nem akarom azt mondani, hogy csodálkozom ezen" - fogalmazott a zeneszerző. Vélhetően nem csak Dés nem lepődött meg, de az egészen biztos: sokan kifogásolják, hogy a Magyar Hírlap főmunkatársa többször is uszító, és rasszista írásokat közölt. Fischer például már csak annyit írt: "az ismert okok miatt" válik meg keresztjétől, hasonlóképpen azokhoz, akik az elmúlt héten már kifejezték aggályaikat. Az alábbiakban azok névsorát közöljük, akik nem kívánnak Bayerrel egy táborba tartozni.

1. Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa: A volt ombudsman, az LMP, később a PM volt fővárosi képviselője elsőként a Népszavával közölte: visszaadja állami kitüntetését, mert Bayer Zsolt, a "gyűlöletgyáros" a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg a nemzeti ünnep alkalmából. Nyílt levelet is írt Áder János köztársasági elnöknek, ami úgy szólt: "Elnök Úr! Ma Ön odaítélte ezt a rangos elismerést valakinek, aki tevékenységével minden jóérzésű ember megvetését váltotta ki az elmúlt években. Evvel Ön megbecstelenítette, vállalhatatlanná tette mind az odaítélőt mind a kitüntetést magát. Hogy Ön ezért önmagával hogyan számol el, az az Ön dolga. Hogy én hogyan tudok evvel együtt élni, az meg az enyém. Legnagyobb sajnálatomra úgy érzem, hogy nem tehetek úgy, mintha semmi sem történt volna. Az Ön döntésével nem vállalhatok közösséget, ezért kérem, tekintse úgy, hogy korábban kapott kitüntetésemet ezennel visszaadom. Kérem, töröltesse a nevemet a kitüntetettek listájáról. Kérem kitüntetett társaimat, cselekedjenek lelkiismeretük parancsa szerint."

2. Kenyeres István vegyészmérnök, biotechnológus

3. Tóth Bálint matematikus

4. Rózsa Péter televíziós, újságíró

5. Polgár András közgazdász

6. Krausz Tamás történész

7. Erdélyi Ágnes filozófus

8. Péter Vladimir szobrászművész

9. Galkó Balázs színész

10. Kertesi Gábor közgazdász

11. Köllő János közgazdász

12. Varga Júlia közgazdász

13. Bruszt László szociológus

14. Varga Kálmán történész

15. Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum volt igazgatója

16. Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke

17. Catherine Feidt volt francia tiszteletbeli konzul

18. Felcsuti Péter bankár

19. Darvas Ágnes egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE

20. Fokasz Nikosz tanszékvezető, ELTE

21. Hegyesi Gábor professor emeritus, ELTE

22. Somlai Péter professor emeritus, ELTE

23. Székelyi Mária professor emeritus, ELTE

24. Tausz Katalin egyetemi tanár, ELTE

25. Polónyi István oktatáskutató

26. Kuti Éva oktató, kutató

27. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

28. Dióssy László, Veszprém volt polgármestere

29. Mosonyi Aliz író

30. Lőcsei Jenő koreográfus

31. Koncz E. Katalin, az Open Society Foundations budapesti igazgatója

32. Inotai András közgazdász

33. Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt igazgatója

34. Péter Szuhay muzeológus

35. Karsai László történész

36. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke

37. Kende János operatőr

38. Krausz Péter politikai elemző

39. Kovács János Mátyás közgazdász

40. Falus András immunológus, az MTA tagja

41. Bíró András újságíró, emberjogi aktivista

42. Báron György filmesztéta

43. Kerekes András újságíró

44. Soltész Anikó vállalkozó

45. Juhász R. József költő

46. Kabdebó György, a Filmjus elnöke

47. Rajk László építész

48. Székelyné Németh Mária volt isztambuli főkonzul

49. Megyik János képzőművész

50. Steiger Kornél filozófus, professor emeritus ELTE

51. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász

52. Koltai Tamás színikritikus családja

53. Daróczi Ágnes kisebbségkutató

54. Erős Ferenc pszichológus

55. Talyigás Katalin, Szociális Innováció Alapítvány

56. Lennert László távközlési szakember

57. Valcsicsák Imre társadalomtudós

58. Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár

59. Bernáth Gábor szociológus, a Roma Sajtóközpont egyik alapítója és volt igazgatója

60. Horn Miklós, a Budapesti Gazdasági Főiskola ny. főigazgatója, főiskolai tanár

61. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke

62. Szomor Éva gyógypedagógus, Berlin Brandenburg International School

63. Németh Péter főszerkesztő, Népszava

64. Gál Péter közgazdász, egyetemi tanár

65. Ripp Zoltán történész

66. Kertész Iván zenekritikus özvegye

67. Vágvölgyi B. András újságíró

68. Pásztory Dóri paralimpikon: "Bayer Zsolt munkássága számomra a gyűlölet, a verbális erőszak szimbóluma, ami ellen minden eszközzel próbálok küzdeni, hiszen az emberiség romba döntésének legveszélyesebb fegyvere ez."

69. Ranschburg Jenő pszichológus családja: "Nagy megtiszteltetés volt Ranschburg Jenőnek 2005-ben munkásságáért átvenni a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Most, amikor ugyanezt az érdemrendet a magyar állam - Bayer Zsolt személyében - olyasvalakinek ítélte oda, aki gyűlöletkeltő megnyilvánulásaival épp az ellenkezőjét képviseli mindannak, amiért ő egy életen át dolgozott, egy percig sem habozna, hogy csatlakozzon azokhoz, akik tiltakozásul visszaküldik kitüntetésüket. Mivel ő ezt mar nem teheti meg, nekünk kell megtennünk helyette, hogy békében nyugodhasson" - közölte a 2011-ben elhunyt pszichológus családja.

70. Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője

71. Farkas István közgazdász

72. Snétberger Ferenc gitárművész: "Úgy vélem, hogy az adományozó mellett a díjazottak határozzák meg egy díj értékét. Szégyellem, hogy ilyen emberrel kerültem egy lapra. A továbbiakban nem tudom ezt a közösséget vállalni, már csak tanítványaim miatt sem. El kell határolódjak egy ilyen embertől, különben munkásságom hiteltelenné válik."

73. Bolla Mária vitorlázórepülő

74. Huseby-Darvas Éva Veronika kultúrantropológus

75. Znamenák István színész, rendező

76. Fodor Tamás színész, rendező

77. Garaczi László író

78. Tamás Gáspár Miklós filozófus: "Bayer megtisztelésével a hivatalos Magyarország rasszistának nyilvánította magát."

79. Márton László író

80. Neményi Mária szociológus

81. György Péter esztéta

82. Heindl Péter jogász

83. Ónodi György szerkesztő

84. Fliegauf Bence filmrendező: A berlini filmfesztiválon Ezüst Medvét elnyerő rendező szerint Bayer Zsolt "nem újságírással foglalkozik, hanem uszítással". Fliegauf Áder Jánosnak írt nyílt levelében felidézte: a cigánygyilkosságok perbeszédében az ügyész beszámolt arról, hogy az egyik vádlott Bayer egyik televíziós riportja hatására, - amelyet többször is megnézett -, választotta ki az egyik helyszínt és amiatt lőttek be egy ottani házba. "Nyilván tudja, hogy Adolf Hitler vegetáriánus volt, és mint ilyennek ökológiai lábnyoma tiszteletre méltóan kicsi volt, emellett szuper autópályákat építtetett, bizonyára ön is hasított rajtuk, a Führernek továbbá döntő szerepe volt a korabeli Európát sújtó munkanélküliség felszámolásában is. Igaza van tehát Pintér Jolánnak: <senkinek a munkássága nem fehér és fekete>. Bayer Zsolté például mocskos" - kezdte a köztársasági elnöknek írt levelet a rendező. Fliegauf szerint "a sunyiságot és az aljasságot nem érdemes lovagkereszttel jutalmazni, egyszerűen azért, mert ezeknek az emberi minőségeknek nincs semmi köze a lovagiassághoz. (...) Nekem nincs lovagkeresztem, kitüntettek viszont egy Érdemkereszttel. Nem Öntől kaptam. Bayer Zsolt állami kitüntetése elleni tiltakozásom jeléül mégis Önnek küldöm vissza. Dugja - hogy mást ne mondjak - a többi közé" - írta.

85. Kicsiny Balázs képzőművész

86. Tóth Mihály, Csepel volt polgármestere

87. Hunčík Péter pszichiáter

88. Kukorelly Endre író, költő

89. Péterfi Ferenc közösségfejlesztő

90. Ladányi János szociológus

91. Haraszti Miklós író, politikus

92. Böröcz József szociológus

93. P. Szűcs Julianna művészettörténész, a Mozgó Világ főszerkesztője

94. Nagy Anna nyugalmazott könyvtárigazgató

95. Tardos Márton özvegye

96. Iványi Gábor lelkész, volt parlamenti képviselő (ő 3 érdemrendet ajánlott fel aukcióra): "Kifejezésre akartam juttatni tiltakozásomat én is azzal szemben, hogy a gyűlöletkeltés, rasszizmus és szidalmazás a napi politika eszközévé vált, és elismerést érdemel a mai Magyarországon."

97. Ligeti György szociológus, tombolán ajánlotta fel

98. Hodosán Róza

99. Dés László

100. Fischer Ádám

Összesen 25 MTVA-munkavállaló vett részt a Fidesz-közeli, erdélyi Bálványosi Szabadegyetemen. Szállásra és ellátásra 2,9 milliót, útiköltségre pedig 650 ezer forintot költöttek - derítette ki közérdekű adatigényléssel az Átlátszó.