figyelmeztetés;adatvédelmi hatóság;Klik;

- Péterfalvi rászólt a Klikre

Az adatvédelmi hatóság felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyekre az információs törvény kötelezi a szervezetet – írta a Magyar Nemzet. Szintén a Klik-et érintő kritika, hogy a héten az LMP jelezte: tiltakoznak a politikai alapú kinevezések ellen.

A lap korábban számolt be arról, törvénysértő, hogy a Klik 2013 óta nem tölti fel honlapjára az ötmillió forint feletti szerződéseit. Sőt mi több, a három évvel ezelőtti adatok között is elképesztő hibák találhatók: számtalan megyei szerződés lejárati dátumaként 2999 vagy 8900. december 31-ét jelölték meg, de akadt olyan is, amely 1905-ben járt le. A feljelentéseiről elhíresült Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult. Péterfalvi Attila elnök válasza szerint a Klik nemcsak saját honlapján, hanem az egységes közadatkeresőben sem teljesítette naprakészen és hiánytalanul tájékoztatási kötelezettségét, holott közfeladatot ellátó szervként biztosítania kell a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.

A helyi közösségek szándékait sem veszik figyelembe
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az oktatási kormányzat számos esetben a helyi közösségek szándékait figyelmen kívül hagyva nevezi ki az iskolák vezetőit, ezért a kérdést ősszel az Országgyűlés kulturális bizottságában is megtárgyalnák. Ugyancsak elfogadhatatlannak nevezték, hogy hátrányba kerülnek azok a pályázók, akik korábban tüntetések résztvevői voltak vagy kockás inget húztak, többektől megfogalmazott gyanú szerint helyettük pártpolitikai alapon választanak igazgatókat. Az LMP-t mintegy húsz ilyen esetről értesítették.

Új üzemeltetője van a Deák téri Terminál étteremnek - értesült a Valasz.hu. A vendéglátós helyet üzemeltető Pakor-Gasztronómia tulajdonosa augusztus 19-e óta a „STU-SZA” Kft, amely Varga Lajos tulajdona.