cafeteria;

Fotó: Molnár Ádám

- Alig terveznek cafeteriát a kisebb cégek

Jövőre nagyítóval kell majd keresni a béren kívüli juttatást nyújtó vállalkozásokat – derül ki a K&H tegnap ismertetett kkv bizalmi index adataiból. 

A mostani felmérések szerint mélypontot ért el a cafeteriát tervező cégek aránya, a kkv-k mindössze 37 százaléka kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, ami az elmúlt tizenkét év legalacsonyabb aránya. Az adótörvények módosítása következtében a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteria rendszerüket.

Ezt mutatja, hogy bár továbbra is első helyen az Erzsébet-utalvány, ezt követően pedig a munkába járás költségeinek térítése áll, de mindkét elem népszerűsége jelentősen visszaesett (25 százalékról 18-ra és 18 százalékról 10-re), a pénzbeli jutalom azonban a harmadik helyre lépett elő a juttatások között. Ez egybevág a jövő évi adóváltozásokkal, amely szerint évi 100 000 forintot lehet majd nyújtani a munkavállalónak kedvező adóteherrel, miközben az Erzsébet-utalvány és a közlekedési hozzájárulás kikerül a béren kívüli juttatások köréből – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A közlekedési költségtérítés népszerűsége gyakorlatilag 8 éve folyamatosan csökken, 2017-től ráadásul az e körbe tartozó helyi utazási bérlet már nem minősül béren kívüli juttatásnak – csakúgy, mint az Erzsébet-utalvány –, hanem az úgynevezett egyes meghatározott juttatások körébe fog tartozni, 49,98 százalékos közteherrel. Az üzemanyag-támogatás azonban továbbra is béren kívüli juttatás marad, mértéke jövőre 9-ről 15 forintra emelkedik kilométerenként – tette hozzá a szakértő.

A különböző méretű cégek általában igen eltérő arányban alkalmaznak cafeteriát, most azonban viszonylag egységes képet mutat a szektor. A mikrovállalkozások harmada, a kis-és középvállalkozások 40 százaléka kalkulál béren kívüli juttatással. Régiós szinten viszont jelentős eltérés figyelhető meg: Nyugat-Dunántúlon a legkedvezőbb a helyzet, itt a cégek több mint fele tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ezzel szemben a fővárosban és Pest megyében dolgozók ennél jóval alacsonyabb arányban számíthatnak ilyen jellegű bérkiegészítésre. Szektorok szerinti bontásban csupán az ipari, építőipari cégek számolnak az átlagnál magasabb arányban cafeteriával.

A társaság londoni központjában ismét szóba került a Tesco magyarországi üzletláncának az eladása, ezt erősítette meg a brit cég illetékese tegnap a kormány közeli magyar napilapnak. A Magyar Idők szerint a régió négy országában működő leányvállalatától a Tesco Europától megszabadulna a kiskereskedelmi óriás.