MSZP;székház;

- Nem kapott 6 milliós büntetést az MSZP

Nem igaz, hogy 6 millió forintra büntette az MSZP-t a VI. kerületi önkormányzat, amiért a párt nem rendeltetésszerűen használja Jókai utcai székházát - kommentálta a Népszava értesülését Budai Bernadett. 

A szocialisták szóvivője lapunknak elismerte, jogértelmezési vitájuk van a kerülettel amiatt, hogy a cégjegyzék szerint már nem a korábbi székházban van a párt központja. A terézvárosi önkormányzat az MSZP-nek ezt felrótta, a szocialisták viszont arra hivatkoznak, hogy az épületben jelenleg is közéleti tevékenység folyik és a Pest megyei szervezetük nem is költözött ki onnan. A szóvivő közölte, a székház eladása ugyan folyik, de jelenleg hivatalosan még az MSZP tulajdonában van. A önkormányzat állítását vitatják és várják a kerület válaszát.

A vendégek szeretnek több csomaggal távozni, mint amennyivel megérkeztek a nyaralásra, tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás – derül ki az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból. A leggyakrabban törölközőt és evőeszközt tulajdonítanak el a turisták, de több esetben egészen extrém helyzetek is előfordultak már: egy tulajdonos például azzal szembesült, hogy hiányzik 15 négyzetméter laminált padló. Nem véletlen, hogy minden 5. szállásadó feketelistát vezet.