elnök;országjárás;Klik;

- Országjárásra indul Mátyás király - Ja, nem, a KLIK elnöke

A héten kezdte meg három hetes országjáró körútját a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke - tudatta a központ sajtóirodája. 

Mint a közleményből kiderül, Pölöskei Gáborné elnök, valamint Magyar Zita elnökhelyettes minden intézményvezetővel személyesen találkozik. A szervezet vezetői a tanévkezdéssel és a fenntartói feladatok változásával kapcsolatos témákról tartanak értekezletet minden leendő tankerületi központ területén az iskolák igazgatóinak. Az állami intézményfenntartó többször is hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja a partneri viszonyt az iskolákkal, pedagógusokkal, ezért is döntött úgy a szervezet elnöke, hogy minden tankerületben megbeszélést folytat az intézményvezetőkkel.

A közlemény kiemeli, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ számára a gyermekek érdeke a legfontosabb, ezért a nyáron mindent megtett, hogy az iskolák szeptember elsejével felkészülten, a tanévkezdéshez szükséges állapotban fogadhassák a diákjaikat.

A politikai alapú kinevezések ellen tiltakozik az LMP
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az oktatási kormányzat számos esetben a helyi közösségek szándékait figyelmen kívül hagyva nevezi ki az iskolák vezetőit, ezért a kérdést ősszel az Országgyűlés kulturális bizottságában is megtárgyalnák.
Ikotity István, az LMP képviselője budapesti sajtótájékoztatóján ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte, hogy hátrányba kerülnek azok a pályázók, akik korábban tüntetések résztvevői voltak vagy kockás inget húztak. Mint fogalmazott, egyes feltételezések szerint helyettük pártpolitikai alapon választanak igazgatókat. Közölte: pártját mintegy húsz ilyen esetről értesítették, az érintetteknek az LMP jogsegélyt biztosít. Ikotity István cáfolta az oktatási államtitkár azon kijelentését, miszerint adottak az iskolakezdés feltételei. Arra mutatott rá: például a szakgimnáziumi kerettantervek még mindig nem ismertek megfelelő formában, holott azoknak már hónapokkal ezelőtt el kellett volna készülniük.

A tankerületek elvégeztették a szükséges karbantartási munkákat, beszerezték a bútorokat és egyéb eszközöket is - sorolja a szorgos munka eredményét a Klik közleménye, hozzátéve: kiemelt céljuk, hogy szeptembertől az igazgatók pontosan és naprakészen ismerjék a rendelkezésükre álló pénzügyi kereteket, mivel ez a feltétele annak, hogy valódi vezetőként irányíthassák a rájuk bízott intézményeket. Az állami intézményfenntartó költségvetése biztosítja a fenntartással – működtetéssel kapcsolatos költségek fedezetét, az új szervezeti keretek között zökkenőmentesen fog alakulni az idei tanév, az új fenntartói szemlélet rugalmasabb és kiszámítható működést jelent az iskolák számára - zárul az ígérettel a dokumentum. .

Külföldön vagyok - de kérlek, közöljétek, h. én is visszaadom a középkeresztemet. Köszönöm szépen, TGM - Tamás Gáspár Miklós ezt az üzenetet juttatta el a sajtónak, köztük szerkesztőségünknek is.