korrupció;kormány;Rogán Antal;Habony Árpád;

Pasa Park: egy lakópark, ahol az otthonok maguktól növekednek FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Meddig tartható még Rogán Antal? (III.)

Nap nem telik el Rogán Antalról szóló, botrányos hírek nélkül. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője mára akkora úr, hogy nemhogy ellene nem indulhatnak eljárások a vádhatóság jóvoltából, de az ő terhére vallók vagy nyilatkozók ellen viszont azonnal nyomozni kezdenek a hatóságok. Rogán egyébként is folyamatosan perrel fenyegeti a sajtót, illetve azokat, akik felfednék a gyanúsabbnál gyanúsabb kapcsolatait, például Habony Árpádig érő baráti körét, s csodálatra méltó gazdagodását. Az ezernyi kínos ügy árnyékában napról napra égetőbb a kérdés: meddig tartja még szorosan maga mellett az egyre kínosabbá váló Rogánt a kormányfő?

A Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el Portik Tamás tanúként tett nyilatkozata miatt. Portik június 17-én, a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Juhász Péter ellen kezdeményezett személyiségi jogi perének tárgyalásán tanúként beszélt arról, hogy egy alkalommal Pápa Marianne, Habony Árpád nagynénje megbízásából 10 millió forintnak megfelelő eurót adott át Rogánnak, az akkori V. kerületi polgármesternek egy ingatlan áron aluli értékesítésében való közreműködésért. A nyilatkozat után több feljelentés is érkezett az ügyészségre. Rogán ellen hivatali vesztegetés gyanúja miatt tettek feljelentést, ezt az ügyészség még július végén elutasította, mondván: Portik személye nem túl hiteles, amiket mondott, azok pedig nem egyértelmű állítások. "Miután az alapügyben a Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentéseket jogerősen elbírálta, a hamis vád bűntette miatt tett feljelentés elbírálásának eljárásjogi akadálya elhárult" - írta közleményében a fővárosi főügyész, aki szerint az iratok beszerzése alapján megállapították, Portik állításai a hamis vád bűntettének gyanúját keltik, úgyhogy nyomozás lesz.

Rogán tehát olyan befolyásos személy, akit nem lehet "csak úgy" gyanúba keverni, miközben egyre halmozódnak az őt személyében érintő, kifejezetten korrupciógyanús történetek, amelyek nemcsak a miniszter évek óta kérdéses, személyes vagyongyarapodására, de az őt körülvevő, részben nyilvánosan is vállalt baráti- és üzleti kör előnyhöz jutására is rímelnek.

Szomszédok

Emlékezetes Rogánnak kétszer is módosítania kellett 2014 januárjában benyújtott vagyonbevallását, miután kiderült, hogy a rózsadombi Pasa Park lakóparkban lévő tulajdona nagyobb, mint amennyit korábban közzé tett. Az Együtt-formáció (ekkoriban még millás) politikusa, Juhász Péter kezdte el pedzeni, hogy lehet némi ellentmondás Rogán életvitele és bevallott jövedelme között. Tény: hivatalosan a miniszternek alig több mint 500 ezer forint a megtakarítása, amivel szemben 44 milliós adósság áll, ebből 15,2 millióval meg nem nevezett magánszemélyeknek tartozik. Akadnak földjei szülőfaluja, az osztrák-szlovén-magyar hármashatárnál fekvő Szakonyfaluban, fél háza Balatonlellén. Bruttó jövedelme 1,1 millió forint, vagyis a nettó alig több, mint a felhalmozás. A 444.hu riportjából például kiderült: a Pasa Parkban négyzetméterenként 550 forint a közös költség - Rogánék lakása a vagyonbevallás szerint 185 négyzetméter, vagyis csak a közös költség havonta több mint százezer forintot emészt fel. Erre jön rá a hitel törlesztése, majd a négyfős család megélhetése (gyermekeik magánóvodája is százas tétel a legutóbbi kampányidőszak hírei szerint), illetve nyilván állnia kell az első házasságából származó gyermek utáni tartásdíjat is. Ezzel szemben a Rogán-család hírhedt arról, nem csupán luxuslakóparkban él, de 2007 óta egyre több olyan hír jelent meg a mai miniszterről, amiből kiderül, hogy nagy lábon él, 2009-ben már az Országgyűlésben is a híres és roppant drága divatmárka, Louis Vuitton, több százezres táskájával jelent meg, ő és felesége az öltözködésre is ad, hiszen ruháik prémiummárkák vagy méretre szabottak, Rogán Cecília sokszor nyilvánosságot kapott költekezését pedig más egy életen át törlesztené. Sőt, a családot Michelin-csillagos luxusétteremben kapták lencsevégre a francia Riviérán a labdarúgó Európa Bajnokság idején.

A Schmidt Mária és Spéder Zoltán nevével fémjelzett BIF Nyrt. által kínált ingatlankomplexum, a Pasa Park a kétszer is csodálatos módon "megnőtt", azaz méreteiben és tulajdonosi hányadaiban pontatlanul feltüntetett Rogán-lakás miatt került rivaldafénybe. Rogán ugyanis 2014 márciusában kétszer is kijavította 2013-ra vonatkozó vagyonnyilatkozatát, egyéb felelősségre vonás azonban nem történt amiatt, hogy a megelőző öt évben 50 százalékos tulajdonrészt jelölt meg egy 2009-ben vásárolt, a II. kerületi lakóparkban lévő, 149 négyzetméteres luxuslakásban, amelynek másik fele a bevallás szerint felesége tulajdonában volt. A első javítás szerint viszont a teljes ingatlan Rogáné. A második javításban a politikus már feltüntetett egy, a lakáshoz épített télikertet is és a lépcsőház egy darabját, amelyekkel együtt az általa birtokolt ingatlan 185 négyzetméterre nőtt. A lakás értékét az ellenzék 80-100 millió forint körülire becsülte, és azt is firtatta, honnan volt erre pénze Rogánnak, aki szinte egész életében csak politikusi fizetést kapott.

Az ügy pikantériája volt, hogy a botrány kipattanása után a szintén a Pasa Parkban élő Varga Mihály is módosította vagyonnyilatkozatát; a nemzetgazdasági miniszter egy osztatlan közös tulajdonban lévő teremgarázs rá jutó tulajdonrészét "felejtette el". Kiderült az is, hogy Rogán Pasa parki szomszédja Puskás András, a Belváros 2013 nyarán lemondott fideszes alpolgármestere, ma pedig az Eximbank (amely a többi között Andy Vajna TV2-jének megvásárlásához is hitelt nyújtott) vezérigazgató-helyettese. Sőt, rövidesen nyilvánosságra került: Puskás élettársa és Rogán felesége közösen birtokol egy harmadik lakást is az épületben. Egyébként Varga és Puskás szomszédsága is érdekes lehet, hiszen a Rogánhoz hasonlóan a Fidelitasból indult egykori alpolgármester annak idején Varga személyi titkáraként kezdte pályafutását, később pedig pénzügyminiszteri kabinetfőnöke is volt. A baráti kört kiegészíti a - mint tegnap is megírtuk - szintén Rogán, s az általa felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal által sok-sok milliárddal megtámogatott kommunikációs és reklámcégekkel feltűnt közbeszerzéslovag és dohányguru, Csetényi Csaba is, hiszen ő is a Pasa Parkban lakik.

Bulvárbúvár

De nemcsak a szomszédok tartoznak Rogán politikai és érdekszövetségesei közé, hiszen a kabinetminiszterséget is egy, az előbbieknél jóval jelentősebb "támogatónak" köszönheti a rossz nyelvek szerint. Orbán Viktor máig letagadott, nem hivatalos főtanácsadójával, Habony Árpáddal alighanem Cselovszki Zoltán révén kerülhetett jó viszonyba egy évtizede már: az egykori műemlékes Cselovszki, aki Rogán idején az V. kerület főépítészeként is tevékenykedett, még restaurátor korából ismeri az informális miniszterelnöki főtanácsadót - hívta fel a figyelmet az Átlátszó. Habony ex-feleségének, az Orbán Facebook-oldalát is kezelő Kaminski Fannynak ráadásul az érdemei elévülhetetlenek Rogán bulvárszerepléseiben, következő élettársát, Kapócs Zsókát pedig éppen egy Rogán-születésnapon ismerte meg Habony. "Mára a bizalom teljes, a politikai boszorkánykonyhák ismerői kifejezetten egy csapatként írják le a Habony-Rogán-Vajna-kört" - állt a cikkben, amely a Habonnyal nemcsak jó viszonyt, vélhetően komoly médiaüzleteket is lebonyolító Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szerepét ugyanakkor nem firtatta a Rogánt övező kapcsolati hálóban. Pedig a szomszédság is számos jogos, s ismét csak közpénzekkel kapcsolatos kérdést felvethet, hiszen a Rogán által teljesen nyilvánosan is ápolt barátság Vajnával, illetve feleségeik közös bulvárszereplései megkérdőjelezhetetlenné teszik a Fidesz-frakcióvezető és egykori gazdasági bizottsági elnök döntéseit, s akár lobbiérdekeit bizonyos, így például a kaszinókoncessziókról hozott jogszabály-változtatások ügyében, amelynek sokmilliárdos kedvezményezettje éppen Vajna lett.

S noha a belvárosi ténykedés során csiszolódhatott kiválóra a kapcsolat, Rogán neve másik ponton is találkozik Habonyéval: a letelepedési kötvény-bizniszben. Maga az ötlet is Rogán egyéni képviselői indítványa volt még 2012-ben, amit a Rogán-vezette gazdasági bizottság javaslataival öntöttek végleges formába a képviselők. A Fidesz-KDNP által elfogadott jogszabályok végül a pályáztatás nélkül helyzetbe hozott, zömében offshore kötődésű ügyintéző cégek számára hajt milliárdos hasznot. A Heti Válasz cikke szerint az egyik offshore-közvetítő Habonnyal kívánt lobbiztatni egy tervezett médiabefektetéshez, egy másik közvetítőnek a - ma is a miniszterelnöki főtanácsadót képviselő - Kosik Ügyvédi Iroda dolgozott, egy harmadik pedig ahhoz a grúz-izraeli befektetői körhöz kötődik, amelyről éppen az Átlátszó derítette ki, hogy jó a viszonya Habonnyal és Rogánékkal.

Offshore-lovagok?

2013 nyara óta idén március végéig 3515-en kaptak tartózkodási engedélyt letelepedési államkötvénnyel, ráadásul további több mint 5000 engedélyt a kérelmezők családtagjai kaptak, vagyis összesen már 8-10 ezer körüli gazdasági bevándorlót hozott az üzlet. A ma már 340-345 ezer eurónyi (durván 100 millió forint) összegért ezek a külföldi (az eddigi adatok szerint főként kínai) üzletemberek magyarországi letelepedési engedélyt, és ezzel együtt vízummentes utazási lehetőséget kapnak az Európai Unió tagállamaiba és további 73 országba (6 hónap tartózkodás után igényelhető a letelepedési jog, amelyet márciusig 2456-an meg is kaptak a pénzükért).

Hogy a Rogán "találmányaként" megalkotott letelepedési kötvénybiznisz nem állami, csupán személyi haszonszerzést szolgáló ügyletnek tűnik? A Fidesz-többség egy párszereplős, monopolizált piacot teremtett, ahol a 300 ezer eurós állampapírokat odaadta néhány, általa kiválasztott közvetítő cégnek, ráadásul jóval olcsóbban. A Rogán egykori gazdasági bizottsága által, pályáztatás nélkül kiválasztott cégek így letelepedési kötvényenként 23-31 millió forintot nyernek az üzleten, az állam pedig ugyanennyit bukik. Ezzel akár évi 60 milliárdot is kereshetnek a szerencsés, s még csak nemzetbiztonsági átvilágításon sem átesett vállalkozások, amelyekről szinte minden nap kiderül valami turpisság.

Eddig összesen 74 és 95 milliárd forint körüli összeget tettek zsebre a Rogánék által kiválasztott offshore-cégek, amelyek 25-30 százalékos haszonkulccsal adják a belépést hazánkba (a piacokon a haszonkulcs 1 százalék körül mozog, nem ritkán kevesebb). A kötvényeket áruló cégek közül ötnél az sem tudható, ki a tulajdonosuk, noha az érdekeltek között megtalálható volt Bibó-kollégiumi szobatárs és volt politikus is. A legfrissebb hír éppen tegnapi: a 444.hu több hónapos kutatómunkával Száraz Istvánt és "egy csapat különös oroszt" fedezett fel a magyar letelepedési programban. A Matolcsy-körhöz tartozó Száraz István 2014 tavaszán alapított Frank Digitál Kft. nevű cége lehet érintett a bizniszben, de Száraz a New Wave Production Kft. került először a hírekbe, ami a VS-t is kiadta, s amely több mint félmilliárd forint támogatást kapott a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványoktól mindenféle "tartalmakra".

Szél Bernadett: a Fideszt a bűn köti össze
Más országokban már a miniszter megszámlálhatatlan, kifejezetten kínos ügyéhez mérten kisebb súlyú gyanúk egyike esetén is lemondana, s háttérbe vonulna egy jóérzésű politikus - mondta lapunknak Szél Bernadett. Az LMP társelnöke szerint itthon azonban az ilyen típusú önkontroll laza, hiszen Mengyi Roland sem tervezi lemondását, nemhogy Rogán, aki nem is reagál érdemben, csupán fenyegetéssel az őt érintő gyanúk sorára. Holott már az egykori, polgármesteri tevékenységét érintő problémás ügyek felmerülésekor hátrébb léphetett volna, hogy közölje: áll a vizsgálatok elé, ha nincs takargatnivalója. De a mai kabinetminiszter nemcsak az érdemi vizsgálatokat lehetetlenítette el, hanem látványosan magabiztos is, teljesen biztonságban érzi magát, ami rávilágít, hogy a Fidesz tényleg úgy épült fel, mint egy polip - hívta fel a figyelmet Szél. A magabiztosság alapja épp az a hálózat, ami nemcsak Rogán személyes kapcsolataiból, de a Fidesz összekötő bűnök sorából épül fel. "Mert a Fideszt a bűn köti és tartja össze, a kabinetminiszter ebben a hálózatban tölthet be kulcsszerepet, ami meg is védi: nagy kérdés ugyanis, ha egy szereplő belebukik, kiket ránt magával". Az LMP társelnöke szerint önmagában a letelepedési kötvénybiznisz - amelynek nemzetbiztonsági kockázatai miatt jövő kedden ismét összeül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - olyan hatalmas léptékű ügy, amely egy "polgári Magyarországon" nem férhetne meg. Minden, amit Rogán tesz, a Fidesz korábbi önmagával, de legalábbis retorikájával állítja szembe a pártot. Szél szerint Rogán korrupciógyanús ügyeit legújabb, feltalálói vénája már-már szürreálissá tette, de ez, az újabb Rogán-akta is azt mutatja: "nem adhatjuk fel, kitartóan fel kell tárni a korrupciós ügyeket, mert csak a nyilvánosság szabhat határt ennek a bűnszövetkezetnek". Miután Rogán ügyei már annyira felhalmozódtak, hogy lassanként összeállnak, előbb-utóbb nyilvánosan kell tisztáznia magát - vélte Szél, megjegyezve: egyelőre a miniszternek nincsenek jó válaszai, ezért fenyegetőzik.

Három autó ütközött össze a 21-es úton Pásztó külterületén, a balesetben egy ember megsérült. Az érintett útszakaszt lezárták.