Bulvár;Iszak Eszter;Dobrády Ákos;

Forrás: Facebook/Iszak Eszter

- Szakított a celebpár - Üzent az újságíróknak Dobrády Ákos

Tegnap robbant a hír, hogy a pletykák igaznak bizonyultak, Iszak Eszter, a VIVA műsorvezetője tényleg szakított Dobrády Ákossal, sőt már hetekkel ezelőtt elköltözött az énekestől. A Bors szerint a háttérben a foci Eb magyar hőse, Szalai Ádám állhat, akivel már egy párt alkot a TNT frontemberének volt szerelme. A pletykákat megelőzendő azonban az énekes Facebook-oldalán reagált a hírekre, és cáfolta, hogy harmadik személy miatt szakítottak volna. Néhány óra múlva Eszter is megszólalt közösségi oldalán.

A Bors egyik munkatársának árulta el a magyar válogatott egyik tagja, hogy Szalai Ádám már hetek óta egy párt alkot Iszak Eszterrel, eddig azonban titokban tudták tartani a kapcsolatukat.

Forrás: Facebook/Szalai Ádám

Forrás: Facebook/Szalai Ádám

A magyar sztárfocista nem cáfolta a lap értesülését. "Amit biztosan állíthatok, hogy akkor nem találkoztunk Eszterrel, amikor Ákossal még együtt voltak. Viszont én szívesen találkozom Eszterrel, ha ő nyitott rá. A kapcsolatunkról nem tudok semmit nyilatkozni, de a magam részéről nem zárkózom el semmitől. A dolgok alakulása viszont sok min­dentől függ, például, hogy egyáltalán tudunk-e találkoz­ni – mondta a focista, akitől a lap azt is megkérdezte, hogy miatta szakított-e a pár. – Ákossal nem volt soha nézeteltérésünk, de úgy gondolom, hogy egyrészt mindannyian felnőtt emberek vagyunk, és amennyiben szükséges, meg tudjuk beszélni a dolgokat – akár a szemé­lyes témákat is –, másrészről a szakítás, véleményen szerint csak a párkapcsolatban lévő két emberre tartozik, senki más­­ra - nyilatkozta a magyar válogatott tagja, aki ennél többet azonban már nem volt hajlandó elárulni.

Dobrády Ákos a Szalai Ádámról szóló hír megjelenése után Facebook-oldalán üzent az újságíróknak. Az általa sajtóközleménynek tekintett posztban az énekes megerősítette, hogy szakítottak, de mint írja, senki nem cserélt le senkit. "Szakításunk után független emberként folytatjuk az életünket, azzal ismerkedünk, akivel kedvünk tartja. Mindenki biztosra veheti, amíg együtt voltunk, Eszti senkivel sem találkozgatott. Ő egy tiszta szívű és erkölcsű lány. Tisztelettel kérlek Benneteket, találgatásokra és sejtésekre alapozva ne írjatok olyat, ami okot ad arra, hogy erről bárki is mást gondoljon! Nem szeretném, ha jogtalan támadások érnék Esztit, mert nem érdemli meg!" - írta Ákos, majd a folytatásban magát hibáztatta, mert elhanyagolta a kapcsolatukat, és nem vigyázott rá eléggé. 

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Iszak Eszter a Blikknek erősítette meg szakításuk hírét a Blikknek. "Vita és harag nélkül búcsúztunk el egymástól. Ami volt, szép volt, de mostanra elmúlt" - zárta rövidre a műsorvezető.

Forrás: Facebook/Iszak Eszter

Forrás: Facebook/Iszak Eszter

 

Ákos után néhány órával Iszak Eszter is reagált a felröppent hírre:

Tegnap óta tovább emelkedett azoknak a száma, akik Bayer Zsolt múlt heti kitüntetése miatt adták vissza az államtól kapott kitüntetésüket, mert semmilyen összefüggésbe nem akarnak kerülni a radikális nézeteiről ismert szélsőjobboldali publicistával. Hétfő este negyvenen voltak a listán, azóta hetven fölé emelkedett a lovagkeresztet visszaküldők száma (köztük van a Népszava főszerkesztője, Németh Péter is), a kormány azonban továbbra is kérlelhetetlen az ügyben, Halász János Fidesz-szóvivő szerint például Orbán Viktor barátja megérdemli az elismerést. Az RTL Klub megszólaltatta Bayert, aki szerint félreértelmezik a szavait, idézeteit kiragadják szövegkörnyezetükből, és sajnálja azokat, akik visszaadták a kitüntetést. A publicista a nol.hu-nak adott nyilatkozatában úgy üzent azoknak, akik arra várnak, hogy visszaküldje a lovagkeresztet, hogy "Godot-ra várnak".