MSZP;határozatképtelenség;kvótareferendum;

- Az MSZP felszólította a Fideszt

Az MSZP felszólítja a Fideszt, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy mindenki ugyanolyan feltételek mellett élhessen szavazati jogával - mondta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A politikus azt követően nyilatkozott, hogy határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény módosítása. Szakács László hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az ülésen, ezért nem születhetett meg az a döntés, hogy a külföldön dolgozó magyarok ugyanúgy szavazhassanak, mint a határon túli magyarok. 

Hozzátette: egy kormányzat nem teheti meg, hogy kénye-kedve szerint válogasson, kinek nehezíti és kinek könnyíti meg, hogy leadja voksát. 

A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel. A kormánypártok előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre.

Az MSZP-s Nyakó István az ügyészséghez fordul amiatt, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek ügyében.