határozatképtelenség;kvótareferendum;

- LMP: tűrhetetlen adósságát sem rendezte a Fidesz

Az LMP társelnöke szerint a kormánypártoknak hatalmi szempontból az az érdeke, hogy a külföldön dolgozó magyarok ne tudjanak részt venni a kvótareferendumon, ezért akadályozták meg távolmaradásukkal azt, hogy az Országgyűlés érdemben megtárgyalja a választási eljárási törvény módosítását. 

A Fidesz-KDNP lemondott azok képviseletéről, akik az alacsony bérek miatt hagyták el az országot, holott korábban 15 millió magyar képviseletét ígérték - jelentette ki Szél Bernadett hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, a Fidesz-KDNP egy régi "tűrhetetlen" adósságát rendezte volna azzal, ha a határon túli magyarokhoz hasonlóan a külföldön élőknek is lehetőséget ad a levélten történő szavazásra.       

Hangsúlyozta: a kormánypártok a távolmaradásukra nem tudtak épkézláb magyarázatot adni, csupán azt bizonyították, hogy a kvótanépszavazás számukra hatalomtechnikai eszköz. Nem lehet a nemzet politikai közösségét mesterségesen kettészakítani - fűzte hozzá.

Lezárták a X. kerületben a Maglódi utat a Jászberényi út és a Kocka utca között, mert víz öntötte el az útpályát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ hétfőn a Facebook-oldalán. Később arról is beszámoltak, hogy egy másik aluljárót is elöntött a víz Élessaroknál, ezért nem jártak a 3-as és a 62A villamosok.