RIO 2016;olimpia;Rió;

Érthetően úsznak az örömben a boldogan integető aranyérmes lapátforgatók FOTÓ: SZALMÁS PÉTER (RIO)

- Nyolc arannyal zártuk az olimpiát

A női úszók és kajakosok szerezték a legtöbb aranyérmet a magyar küldöttségből a közép-európai idő szerint hétfő hajnalban befejeződött riói nyári olimpián. 

Úszásban Hosszú Katinka háromszor, kajak-kenuban Kozák Danuta ugyanennyiszer végzett az első helyen. Két elsőséggel büszkélkedhet Szabó Gabriella, aki Kozák csapattársaként a kettesek és négyesek versenyeiben lett első. Szombaton a Kozák, Szabó, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású négyes utasította maga mögé a mezőnyt, és szerezte meg a magyar csapat nyolcadik, egyben utolsó elsőségét Rióban. Csipes édesapja, Csipes Ferenc szintén olimpiai aranyérmes kajakos volt, ráadásul ő az egyik felkészítő edzője a most sikeres négyesnek. A magyar férfi sportolók közül egyedül a kardvívó Szilágyi Áron ért oda a dobogó tetejére, aki megvédte londoni bajnoki címét. 

ÉRMESEK CSÜTÖRTÖKTŐL VASÁRNAPIG

ATLÉTIKA

FÉRFIAK
200 MÉTER
1. Usain Bolt (Jamaica) 19.78 mp, 2. Andre De Grasse (Kanada) 20.02, 3. Christophe Lemaitre (Franciaország) 20.12

KALAPÁCSVETÉS
1. Dilsod Nazarov (Tádzsikisztán) 78.68, 2. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 77.79, 3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 77.73, … 7. PARS KRISZTIÁN (MAGYARORSZÁG) 75.28

4x100 MÉTERES VÁLTÓ
1. Jamaica (Asafa Powell, Yohan Blake, Nickel Ashmeade, Usain Bolt) 37.27 másodperc, 2. Japán 37.60, 3. Kanada 37.64

FÉRFI 4x400-AS VÁLTÓ
1. Egyesült Államok 2:57.30, 2. Jamaica 2:58.16, 3. Bahama-szigetek 2:58.49

TÍZPRÓBA, VÉGEREDMÉNY
1. Ashton Eaton (Egyesült Államok) 8893 pont, 2. Kévin Mayer (Franciaország) 8834, 3. Damian Warner (Kanada) 8666

400 M GÁT
1. Kerron Clement (Egyesült Államok) 47.73 mp, 2. Boniface Mucheru Tumuti (Kenya) 47.78, 3. Yasmani Copello (Törökország) 47.92

1500 MÉTER
1. Matthew Centrowitz (Egyesült Államok) 3:50.00, 2. Taufik Mahlufi (Algéria) 3:50.11, 3. Nick Willis (Új-Zéland) 3:50.24

5000 MÉTER
1. Mohamed Farah (Nagy-Britannia) 13:03.30, 2. Paul Kipkemoi Chelimo (Egyesült Államok) 13:03.90, 3. Hagos Gebrhiwet (Etiópia) 13:04.35

GERELYHAJÍTÁS
1. Thomas Röhler (Németország) 90.30 méter, 2. Julius Yego (Kenya) 88.24, 3. Keshorn Walcott (Trinidad és Tobago) 85.38

NŐK
1. Caster Semenya (Dél-Afrika) 1:55.28, 2. Francine Niyonsaba (Burundi) 1:56.49, 3. Margaret Wambui (Kenya) 1:56.89

400 MÉTER GÁT 

1. Dalilah Muhammad (Egyesült Államok) 53.13 mp, 2. Sara Slott Petersen (Dánia) 53.55, 3. Ashley Spencer (Egyesült Államok) 53.72

4x400-AS VÁLTÓ

1. Egyesült Államok 3:19.06, 2. Jamaica 3:20.34, 3. Nagy-Britannia 3:25.88

RÚDUGRÁS, DÖNTŐ
1. Ekaterini Sztefanidi (Görögország) 4.85 méter, 2. Sandi Morris (Egyesült Államok) 4.85, 3. Eliza McCartney (Új-Zéland) 4.80

GERELYHAJÍTÁS
1. Sara Kolak (Horvátország) 66.18 m, 2. Sunette Viljoen (Dél-Afrika) 64.92, 3. Barbora Spotaková (Csehország) 64.80

MAGASUGRÁS
1. Ruth Beitia (Spanyolország) 197 centiméter, 2. Mirela Demireva (Bulgária) 197, 3. Blanka Vlasic (Horvátország) 197

5000 MÉTER
1. Vivian Cheruiyot (Kenya) 14:26.17 – olimpiai csúcs, 2. Hellen Onsando Obiri (Kenya) 14:29.77, 3. Almaz Ayana (Etiópia) 14:33.59

20 KM-ES GYALOGLÁS
1. Liu Hung (Kína) 1:28:35 óra, 2. María Guadalupe González (Mexikó) 1:28:37, 3. Lu Hsziu-cse (Kína) +7 mp hátrány 1:28:42, ...25. Madarász Viktória 1:33:59, 58. Kovács Barbara 1:42:11, 59. Récsei Rita 1:42:41

BIRKÓZÁS
FÉRFIAK

SZABADFOGÁS, 74 KG
1. Haszan Jazdani (Irán), 2. Aniuar Gedujev (Oroszország), 3. Jabrayil Hasanov (Azerbajdzsán)

SZABADFOGÁS, 57 KG
1. Vladimer Hincsegasvili (Grúzia), 2. Higucsi Rei (Japán), 3. Haji Aliyev (Azerbajdzsán)

SZABADFOGÁS 86 kg
1. Abdulrasid Szadulajev (Oroszország), 2. Selim Yasar (Törökország), … 13. VERÉB ISTVÁN (Magyarország)

NŐK
53 KG
1. Helen Maroulis (Egyesült Államok), 2. Josida Szaori (Japán), 3. Nataliya Synyshyn (Azerbajdzsán)

63 KG
1. Kavai Riszako (Japán), 2. Marija Mamasuk (Fehéroroszország), 3. Jekaterina Larionova (Kazahsztán)

75 KG
1. Erica Wiebe (Kanada), 2. Guzel Manjurova (Kazahsztán), 3. Csang Feng-liu (Kína)

BMX,
FÉRFIAK
1. Connor Fields (Egyesült Államok), 2. Jelle van Gorkom (Hollandia), 3. Carlos Ramírez (Kolumbia)

NŐK
1. Mariana Pajón (Kolumbia), 2. Alise Post (Egyesült Államok), 3. Stefany Hernández (Venezuela)

GOLF, NŐK
1. In Bi Pak (Dél-Korea) 268 ütés (66, 66, 70, 66), 2. Lydia Ko (Új-Zéland) 273 (69, 70, 65, 69), 3. San-san Feng (Kína) 274 (70, 68, 68, 69)

GYEPLABDA
FÉRFI DÖNTŐ
Belgium–Argentína 2–4 (1–2, 0–1, 1–0, 0–1)

NŐI DÖNTŐ
Hollandia–Nagy-Britannia 3–3 – szétlövéssel 0–2

A BRONZMÉRKŐZÉSEN
Németország–Új-Zéland 2–1

HEGYIKERÉKPÁR

NŐI

1. Jenny Rissveds (Svédország) 1:30.15, 2. Maja Wloszczowska (Lengyelország) 1:30.52, 3. Catharine Pendrel (Kanada) 1:31.41

KAJAK-KENU

FÉRFIAK
C–1, 1000 méter
1. Sebastian Brendel (Németország) 3:56.926 p, 2. Isaquias Queiroz Dos Santos (Brazília) 3:58.529, 3. Serghei Tarnovschi (Moldova) 4:00.852
C–2 1000 m
1. Sebastian Brendel, Jan Vandrey (Németország) 3:34.912, 2. Erlon Silva, Isaquias Queiroz (Brazília) 3:44.819, 3. Dmitro Jancsuk, Tarasz Miscsuk (Ukrajna) 3:45.949, 4. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (MAGYARORSZÁG) 3:46.198
K–1 200 m
1. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.197, 2. Maxime Beaumont (Franciaország) 35.362, 3. Saúl Craviotto (Spanyolország) 35.662, … 15. MOLNÁR PÉTER (Magyarország) 37.896
K–4 1000 m
1. Németország 3:02.143, 2. Szlovákia 3:05.044, 3. Csehország 3:05.176, 11. MAGYARORSZÁG (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

NŐK
Női K–4 500 m
1. MAGYARORSZÁG (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) 1:34.482, 2. Németország 1:35.383, 3. Fehéroroszország 1:36.908

KÉZILABDA
DÖNTŐ
Franciaország–Oroszország 19–22 (7–10)

A 3. HELYÉRT
Norvégia–Hollandia 36–26 (19–13)

KOSÁRLABDA
NŐK, DÖNTŐ
Egyesült Államok–Spanyolország 101–72 (21–17, 28–15, 32–17, 20–23)

BRONZMÉRKŐZÉS
Szerbia–Franciaország 70–63 (18–10, 9–17, 28–15, 15–21)

LABDARÚGÁS
FÉRFIAK

DÖNTŐ
BRAZÍLIA–NÉMETORSZÁG 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) tizenegyesekkel: 5–4

A 3. HELYÉRT
Honduras–Nigéria 2–3

NŐK

DÖNTŐ
Svédország–Németország 1–2 (Blackstenius 67., ill. Marozsán 48., Sembrant 62. – öngól)

BRONZMÉRKŐZÉS
Brazília–Kanada 1–2 (Beatriz 79., ill. Rose 25., Sinclair 52.)

MŰUGRÁS

FÉRFI TORONY
1. Csen Aj-szen (Kína) 585.30 pont, 2. Germán Sánchez (Mexikó) 532.70, 3. David Boudia (Egyesült Államok) 525.25

ÖKÖLVÍVÁS

FÉRFIAK
56 KG
1.Robeisy Ramírez (Kuba), 2. Shakur Stevenson (Egyesült Államok), 3. Murudjon Akhmadalijev (Üzbegisztán) és Vlagyimir Nyikityin (Oroszország)
75 KG
1.Arlen López (Kuba), 2. Bektemir Melikuzijev (Üzbegisztán), 3. Kamran Shakhsuvarly (Azerbajdzsán) és Misael Uziel Rodríguez (Mexikó)

NŐK

51 KG, DÖNTŐ
1.Nicola Adams (Nagy-Britannia), 2. Sarah Ourahmoune (Franciaország), 3. Ren Csan-csan (Kína) és Valencia Victoria (Venezuela)

60 KG

1.Estelle Mossely (Franciaország, 2. Jin Csün-hua (Kína) 2:1, 3. Anasztaszija Beljakova (Oroszország) és Mira Potkonen (Finnország)

ÖTTUSA

FÉRFIAK
1. Alekszandr Leszun (Oroszország) 1479 pont, 2. Pavlo Timoscsenko (Ukrajna) 1472, 3. Ismael Marcelo Hernández (Mexikó) 1468, … 12. Marosi Ádám (Magyarország) 1445, 17. Demeter Bence (Magyarország) 1430

NŐK
1. Chloe Esposito (Ausztrália) 1372 pont, 2. Élodie Clouvel (Franciaország) 1356, 3. Oktawia Nowacka (Lengyelország) 1349, … 17. Kovács Sarolta 1287, … 27. Földházi Zsófia 1228

RÖPLABDA

NŐK
Döntő
KÍNA–SZERBIA 3:1 (–19, 17, 22, 23)

A 3. helyért
EGYESÜLT ÁLLAMOK–HOLLANDIA 3:1 (23, –25, 22, 19)

A VÉGEREDMÉNY
1. Kína, 2. Szerbia, 3. Egyesült Államok

STRANDÖPLABDA

FÉRFIAK

DÖNTŐ
Paolo Nicolai, Daniele Lupo (Olaszország)–Alison Cerutti, Bruno Oscar Schmidt (Brazília) 0:2 (19, 17)

BRONZMÉRKŐZÉS
Vjacseszlav Kraszilnyikov, Konsztantyin Szemjonov (Oroszország)–Alexander Brouwer, Robert Meeuwsen (Hollandia) 0:2 (21, 20)

TÉKVANDÓ

FÉRFIAK

68 KG
1. Ahmad Abugaus (Jordánia), 2. Alekszej Gyenyiszenko (Oroszország), 3. Joel González (Spanyolország)

80 KG

1. Cheick Sallah Cissé (Elefántcsontpart), 2. Lutalo Muhammad (Nagy-Britannia), 3. Uszama Ueszlati (Tunézia)

+80 KG
1. Radik Isayev (Azerbajdzsán), 2. Abdoul Issoufou (Niger), 3. Maicon Siqueira (Brazília)

NŐK

57 KG
1. Jade Jones (Nagy-Britannia), 2. Eva Calvo (Spanyolország), 3. Kimia Alizadeh (Irán)

67 KG
1. Oh Hje Ri (Dél-Korea), 2. Haby Niaré (Franciaország), 3. Ruth Gbagbi (Elefántcsontpart)

+67 KG
1. Cseng Su-jin (Kína), 2. María Espinoza (Mexikó), 3. Bianca Walkden (Nagy-Britannia)

TOLLASLABDA

FÉRFI EGYES
1. Csen Lung (Kína), 2. Lee Chong Wei (Malajzia), 3. Tan Lin (Kína)

NŐI PÁROS
1. Macutomo Miszaki, Takahasi Ajaka (Japán), 2. Christinna Pedersen, Kamilla Rytter Juhl (Dánia), 3. Dzsung Kjung Eun, Sin Szeung Csan (Dél-Korea)

TRIATLON, NŐK
1. Gwen Jorgensen (Egyesült Államok) 1:56:16 óra, 2. Nicola Spirig Hug (Svájc) 1:56:56, 3. Vicky Holland (Nagy-Britannia) 1:57:01 ,...24. Kovács Zsófia 2:01:29, ...45. Vanek Margit 2:06:54

VITORLÁZÁS

FÉRFIAK
49-ES
1.Peter Burling, Blair Tuke (Új-Zéland) 35 helyezési pont, 2. Nathan Outteridge, Iain Jensen (Ausztrália) 78, 3. Erik Heil, Thomas Plössel (Németország) 83

470-ES
1. Sime Fantela, Igor Marenic (Horvátország) 43 helyezési pont, 2. Mathew Belcher, William Ryan (Ausztrália) 58, 3. Panajotisz Mantisz, Pavlosz Kajalisz (Görögország) 58

NŐK
470-ES
1. Hannah Mills, Saskia Clark (Nagy-Britannia) 44 helyezési pont, 2. Jo Aleh, Olivia Powrie (Új-Zéland) 54, 3. Camille Lecointre, Hélene Defrance (Franciaország) 62

49-ES FX
1. Martine Grael, Kahena Kunze (Brazília) 48 helyezési pont, 2. Alex Maloney, Molly Meech (Új-Zéland) 51, 3. Jena Mai Hansen, Katja Salskov-Iversen (Dánia) 54

VÍZILABDA

FÉRFIAK

DÖNTŐ
Horvátország–Szerbia 7–11 (2–3, 1–3, 2–3, 2–2)

A 3. HELYÉRT
Olaszország–Montenegró 12–10 (2–1, 3–3, 4–3, 3–3)

AZ 5. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 12–10 (2–1, 4–4, 3–3, 3–2)

NŐK

DÖNTŐ
Egyesült Államok–Olaszország 12–5 (4–1, 1–2, 4–1, 3–1)

A VÉGEREDMÉNY
1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Oroszország, 4. MAGYARORSZÁG

Összesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik.