Németország;bevándorlás;burka;biztonság;

- "A burkának nincs köze a biztonsághoz"

Semmi köze a közbiztonsághoz a test egészét fedő muzulmán női öltözéknek, a burkának, viselése azonban elutasítandó, mert "nem való a világra nyitott országunkba" - mondta pénteken a német szövetségi belügyminiszter egy televíziós interjúban.

Thomas de Maiziere, a jobboldali CDU politikusa a ZDF országos köztelevíziónak elmondta, hogy pártja és a bajor testvérpárt, a CSU közös álláspontja szerint Németországban a személyközi kapcsolatokban az embereknek meg kell mutatniuk egymásnak az arcukat, és ebből az alapelvből adódóan jogszabályban kell tiltani az arc eltakarását mindenütt, "ahol társadalmunk együttéléséhez szükséges".

Például elő kell írni, hogy csak fedetlen arccal szabad autót vezetni, és tilos a burka viselése vagy az arc elfátyolozása más módszerrel a többi között az anyakönyvi hivatalokban, az egyetemeken és a bíróságokon - fejtette ki a szövetségi belügyminiszter.

A burka nyilvános viselésének betiltását elsőként a szeptemberi helyi törvényhozási választásra készülő berlini és Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi CDU-s belügyi szenátor, illetve belügyminiszter sürgette egy közbiztonság-erősítő intézkedéscsomag részeként. Thomas de Maiziere alkotmányossági aggályokra hivatkozva kezdettől fogva ellenezte a teljes körű tiltást, és pénteki nyilatkozata alapján végül köztes megoldásban, a részleges tiltás kezdeményezésében állapodtak meg, mégpedig nem biztonságpolitikai, hanem társadalompolitikai érvekre alapozva.

Thomas de Maiziere a CDU/CSU pártszövetség tartományi belügyi tárcavezetőivel kidolgozott - még pénteken bemutatandó - csomaggal kapcsolatban a ZDF-nek azt is elmondta, hogy nem szerepel benne a berlini és mecklenburg-elő-pomerániai kollégájának az a követelése sem, hogy szűkítsék a kettős állampolgárság intézményét.

A burkaviselés ügyében Angela Merkel kancellár egy pénteki lapinterjúban hasonlóan fogalmazott, mint belügyminisztere. "Egy teljesen lefátyolozott nőnek Németországban alig van esélye a beilleszkedésre" - mondta a CDU-elnök kormányfő a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) adott interjúban.
Azonban az öltözék viselésének korlátozása "politikai és jogi mérlegelés kérdése" - tette hozzá Angela Merkel, kiemelve, hogy az ügyben teljes mértékben támogatja Thomas de Maiziere-t.

A Clinton-kampány erőteljes akciókat indított csütörtökön Hillary Clinton egészségességének bizonyítására és a republikánus elnökjelölt, Donald Trump egészségi állapotának vizsgálatára.