RIO 2016;párbajtőr;riói olimpia;

 MTI Fotó: Kovács Tamás

- Bronzért vívhatnak a magyar párbajtőrözők

Nem jutott döntőbe, így bronzéremért vívhat az ukránokkal a magyar férfi párbajtőr-válogatott a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján, vasárnap.

A dél-koreaiak elleni győzelem után az elődöntőben a címvédő franciákkal csaptak össze a magyarok, akiktől nagy küzdelemben 45-40-re kaptak ki. A franciák azért léptek címvédőként pástra, mert 2008-ban ők nyertek, legutóbb, Londonban pedig nem szerepelt a programban ennek a szakágnak a csapatversenye. A nyolc évvel ezelőtt aranyérmes francia együttesből ezúttal már senki nem vívott, de az utódok hasonlóan magas szinten teljesítettek.

A magyar-francia párharcokból az utóbbi években döntő többségében utóbbiak kerültek ki győztesen, idén februárban azonban, a vancouveri világkupán, melynek megnyerésével összejött az ötkarikás kvóta, a magyarok a negyeddöntőben egy tussal, 39-38-ra megverték a franciákat.

A vasárnapi mérkőzést utóbbiak irányították, legalábbis gyorsan előnybe kerültek, a magyaroknak pedig csak döntetlenig sikerült visszazárkózniuk egy-két alkalommal. Ezzel együtt az utolsó asszóra maradt esélyük a győzelem kiharcolására, mert csak egy találatnyi hátrányban voltak.

Az első párban Boczkó Gábor 5-2-re kikapott Yannick Boreltől, majd Daniel Jerent 5-4-re verte Rédli Andrást. Az egyéniben ezüstérmes Imre Géza faragott a hátrányon a Gauthier Grumier elleni 6-5-ös győzelmével.

A második körben Boczkó 3-4-et vívott Jerent-nal, Imre pedig 5-6-ot Borellel, így öt pár után 25-20-ra vezettek a világranglistán éllovas franciák. Nehéznek tűnt a felzárkózás, de Rédli előbb 2-0-ra megverte Grumier-t, majd Imre 12-10-re Jerent-t. A nyolcadik párban sem Boczkó, sem Grumier nem kockáztatott - mindketten elvesztették első két asszójukat -, így passzivitás miatt egy perc elteltével véget ért a küzdelem.

Rédli következett Borellel, akitől az egyéni versenyben, a legjobb 32 között kikapott. Előbb a francia volt eredményes, majd 34-38-ról a magyar 37-38-ra feljött. Feszült hangulatú volt az utolsó asszó, sok szerep jutott benne a bírónak, aki két sárga lapot is kiosztott Rédlinek kifordulásért. A másodikat, amiért már büntetőpont járt, 37-41-es állásnál, az ezzel öt találatra hízó különbség pedig már túl nagynak bizonyult.

A presztízsmérkőzésre a magyar, illetve francia szurkolók - köztük sportolók, sportvezetők - megtöltöttek egy-egy szektort a 3-as Karióka Arénában, és sűrűn hangzott fel az "Allez les Bleus", illetve a "Ria, Ria Hungária".  Imre Géza a vegyes zónában kiélezett mérkőzésről beszélt, és úgy vélekedett, hogy ha a szoros állásoknál, a felzárkózásoknál még egy-egy tust tudnak adni, és fordítanak, a franciák elbizonytalanodtak volna.

"Andrásnak volt egy esélye rá, szúrt egyet valahol, nem szólalt meg, utána pedig mi kaptuk a tust, és rohannunk kellett az eredmény után" - mondta, hozzátéve, hogy megpróbáltak mindent, de most már fel kell készülniük az aktuális világbajnok ukránok elleni mérkőzésre. "Nem lesz egyszerű csata, volt már, hogy nyertünk ellenünk, volt hogy kikaptunk, remélem, most előbbi következik. Nagyon szeretnénk ezt az érmet" - folytatta.

A franciák elleni mérkőzés egyik fontos elemére rávilágítva megjegyezte, most éppen Borellel nem tudtak mit kezdeni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a francia csapat nagyon jó.  "Csalódott vagyok, szerintem mindannyian azok vagyunk, de a harmadik helyet össze kell kalapálnunk valahogy" - fejezte be nyilatkozatát. A 2013-ban világbajnok magyarok 22 órakor vívnak majd a bronzéremért az ukránokkal.
    
Eredmények:

negyeddöntő:
Franciaország-Venezuela 45-29
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-42
Olaszország-Svájc 45-32
Ukrajna-Oroszország 45-32

elődöntő:
Olaszország-Ukrajna 45-33
Franciaország-Magyarország 45-40

A további program:

a 3.helyért:
Magyarország-Ukrajna 22.00

döntő:
Franciaország-Olaszország 23.30

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás döntőjében ezüstérmet szerzett. Cseh László 100 méteres pillangón második, míg Kapás Boglárka 800 gyorson lett harmadik.