Tudomány;zikavírus;zikaláz;

- Milliárdokból kutatják a zikavírust

Az amerikai kormányzat további 81 millió dollárt (22,5 milliárd forintot) ad a zikavírus kutatására.

A hírt Sylvia Burwell egészségügyi miniszter közölte abban a levélben, amelyet Nancy Pelosinak, a demokraták képviselőcsoportja vezetőjének küldött csütörtök délután. A héten a Kongresszus mindkét házának politikusai úgy mentek el nyári szabadságra, hogy nem szavazták meg a zikavírus elleni küzdelemre kért összeget, s azt hangoztatták, hogy a kormányzatnak kellene átcsoportosítania összegeket e célra.

Az Obama-kormányzat most két intézménynek juttat pluszpénzt. Közben a floridai kormányzó, Rick Scott bejelentette: Miamiban, abban a kerületben, ahol a múlt héten egyszerre tíz páciensnél azonosították a vírust, nem találtak újabb megbetegedést, és ennek megfelelően csökkentették is a szúnyogirtást. A zikaláz vírusát egy szúnyogfajta terjeszti.

A 63 éves férfi múlt hét pénteken tűnt el a balatonmáriafürdői szabadstrandról, azóta nem látták. A rendőrség a lakosság segítségét kérte Kriegler Matthias osztrák állampolgár előkerítésében.